0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2025. március 23.

Günzer: egy újító villányi borász

A villányi Günzer Tamás hosszú utat járt be, mire borral kezdett foglalkozni, munkáját minősíti, hogy 2023-ban elnyerte az Év Bortermelője díjat. A léc magas, de ez a Günzer családot soha nem riasztotta, és Tamás mögött már ott áll fia, Roland.

Günzer bocor grandior merlot villány– A klímaváltozással, ahogy melegszik az idő, érés tekintetében egyre nehezebb szétválasztani a fajtákat, és ez elsősorban munkaszervezési kérdéseket vet fel. Éppen ezért már be is jött a szüretelőkombájn a pincészetünkhöz. Amitől mindig ódzkodtam, mi sem tudjuk elkerülni. Ha nagy mennyiségű szőlőt időben be akarok küldeni az üzembe, azt kézi szürettel ma leszedni képtelenség. Nagyon sok olyan fajtánk van, ahol nagyon figyelni kell a pH-ra, a savra, időben kell szüretelni. Ha ebben a kombájn nem segítene, csak a minőség rovására tudnánk behozni a termést. Arra is nagyon figyelünk, hogy csak egészséges szőlő érkezzen be. Mi kizárólag olyan táblába engedjük be a kombájnt, ami makkegészséges. Ha véletlenül van benne egy-két beteg fürt, akkor előtte végigmegy egy csapat, a hibásakat ledobálja a földre, és utána jöhet a gép. Ám a mai napig a 80 hektárunk fele kézi szüretelésű. Ezt indokolja, hogy a prémium borokhoz az alapanyagot csak kézzel szüreteljük, illetve nagyon sok ültetvényünk területe annyira meredek, hogy a kombájn nem tud benne dolgozni – tette hozzá Günzer Tamás.

– Kombájnos szőlőfeldolgozás esetén ugyanúgy szoktuk használni a bogyózógépünket, mint kézi szüret esetén. Nyilván a szüretelőkombájnnál szinte csak szőlőbogyók, szőlő-szemek jönnek be, ezzel sokkal kevesebb munka van. Kevés a kocsány, azt a feladatot el tudja végezni két ember is. Viszont kézi szüret esetén szüretelőládákat használunk, azokat el kell mosni, valaki borítja be a szőlőt, a bogyózóban még egy embernek el kell vennie a ládát, ez sokkal időigényesebb – vázolta a lehetőségeket Roland.

A szakember-utánpótlás számukra is kihívást jelent. Kapcsolatba léptek a szakiskolákkal, megesett, hogy a villányi intézményben szerveztek tanulmányi versenyt, s a legjobb tanuló, a rendezvény nyertese három hónapos gyakorlaton vehetett részt Günzer Tamás pincészetében.

Családon belül az első pillanattól fogva, amióta Tamás elkezdett szőlővel-borral foglalkozni, a legfontosabb célként fogalmazták meg az otthoni vendéglátást. Egyrészt mert a helyben eladott bor a legjobb bor, a másik szempont pedig az a szintű ismertség kialakítása, ami a 25 éves vendéglátásnak köszönhető. günzer

– A villányi történelmi pincesoron a miénk volt a második pince, amely megnyílt a nagyközönség előtt. Évekig mi ketten, a Szende pincével fogadtuk a vendégeket. A példánkból tanulva ma a történelmi villányi pincesoron mindegyik pincében vendéglátás zajlik. A kezdetekben a feleségemmel fogadtam a vendégeket, ő sütötte a kemencében a húsokat, én meg bort kóstoltattam, ott indult el minden. Mára ez a helyiségünk ugyanúgy működik, sőt építettünk egy korszerűbbet az üzemünkben, megnyitottunk egy pergolás borteraszt, ahol már exkluzív körülmények között lehet bort kóstolni, sőt rendezvényeket is szervezünk, esküvőket 120 fővel – magyarázta Tamás, hogy vállalkozásuknak egyik fontosabb lába a vendéglátás. Szinte minden hétvégén vezetnek pincetúrát, volt olyan szombat, hogy egyszerre hármat is. Egész napos program, de mindketten szívesen csinálják. Roland is kiveszi részét a vendéglátásból.

Hallgatom a két Günzert, tudván, három unokájával Tamás már generációt épít. Alig várom, hogy a három nemzedéket együtt lássam a pinceajtóban.

Forrás: Borászati Füzetek

Szaklap, amelyben a cikk megjelent: