0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2025. március 23.

Günzer: egy újító villányi borász

A villányi Günzer Tamás hosszú utat járt be, mire borral kezdett foglalkozni, munkáját minősíti, hogy 2023-ban elnyerte az Év Bortermelője díjat. A léc magas, de ez a Günzer családot soha nem riasztotta, és Tamás mögött már ott áll fia, Roland.

– Rendszeresen kóstolom más borvidékek, más termelők borait, különben nem tudom felmérni, hol tart az enyém a világhoz képest, hogy történt-e valami előrelépés az újításaim során – hívta fel a figyelmet a fiatal borász.

– Amikor kihirdették, hogy engem választottak az év bortermelőjévé, hazaértem, koccintottunk, és akkor mondta a fiam, hogy gratulálok édesapám, ha te lettél az év bortermelője, akkor én vagyok az év főborásza

– osztotta meg Günzer Tamás. Beszélgetésünk során is kiérződik az a harmónia, ami kiépült köztük, kitűnik, hogy néhány szóból is megértik egymást.

– Azt látom, hogy jelen pillanatban trendik lettek a pezsgők. Piaci oldalról lehetséges megoldásnak tartom, hogy egy klasszikus vörös, illetve egy barrique vagy reduktív Chardonnay helyett egy nagyon jó pezsgőt tudnánk letenni az asztalra, illetve az illatos fehérek még az a terület, aminek vonalán el tudnám képzelni a jövőt. Akárhogy is nézzük, hiába dolgozunk Villányban, és hiába szól Villány a vörösborról, ha bejön hozzánk egy borfogyasztó, valószínűleg fehérborral fogja kezdeni a sort – fogalmazta meg tapasztalatait az ifjú szakember.

grandior bor bistro

– Az a tapasztalom, hogy egyre magasabbak a várható alkoholok, és lassan már nem lesz olyan élesztő, ami az összes cukrot ki tudná erjeszteni etil-alkohollá. Valószínűleg korábbra kell tervezni a szüretek időpontjait – magyarázta –, mindez válasz a klímaváltozás okozta kihívásokra. Ugyanakkor azt sem tartja elképzelhetetlennek, hogy megjelenne egy természetes, maradék cukorral rendelkező vörösborral. Bár amíg van élesztő, ami kierjeszti a mustból az összes cukrot, addig azt az utat fogják járni. günzer

Günzer Roland alapvetően kísérletező típus, de ha van egy jól bevált receptje, amit szívesen fogyasztanak, akkor inkább kitart mellette.

A technológia során ragaszkodik az acéltartályhoz, minden tétel azokban erjed, nem került még szó arról, hogy amforával vagy bármi más edénnyel dolgozzanak. Tapasztalatuk azt mutatja, hogy újra megjelent az igény a magasabb minőségű, érleltebb tételek iránt.

Ha a fahordós érlelésű boraik területén szeretnének fejlődni, akkor valószínűleg pincét is kellene vásárolniuk. Most a pincéjük a hordók tekintetében maximumra van járatva.

Forrás: Borászati Füzetek

Szaklap, amelyben a cikk megjelent: