A szúvak a bogarak közé tartozó ízeltlábúak. Termetük kicsi, a többségük mindössze 1-3 milliméteres. Táplálkozásuk meglepő, mert amilyen kicsinyek, olyan brutálisak: a fejlődésük során a fák legkeményebb részeit, a fatestet vagy a kéreg alatti részeket fogyasztják el.
A színük sötét, a testük hengeres. Röpképes bogarak, de életük nagy részét, a lárvakori időszakot fák belsejében töltik, ebben a szakaszban ritkán kerülnek a szemünk elé. Viszont mégis gyakran lehet hallani a kártételükről, sőt a kártételüket is. Ez azért van így, mert miközben a kőkemény, ellenálló faszövetet rágják, annak bizony hangja van. Csendes, halk környezetben ezt akár az emberi fül is érzékeli. Ezt a jellegzetes hangot hívják percegésnek.
A legelterjedtebb két hazai szúfaj ősidők óta él az ember közelségében. A szúvak eredeti élőhelyükön, az erdőkben az idős, elhalt fákat támadják meg. Fontos szerep jut tehát nekik az ökoszisztémákban, hiszen az örök körforgásba való visszatérést segítik.
Jelenlétüknek köszönhetően az elszáradt ágak még törékenyebbé válnak, letörve a földre hullanak, ahol aztán lebomlanak és tápanyagként újrahasznosulnak. Ez egy őserdőben mind szép és jó, de ott, ahol a fakitermelés, a faanyag a cél, vagy az egészséges, biztonságos példányok, ott a szúvakat joggal tekinthetjük kártevőknek, azaz káros élőlényeknek.
Rejtőzködnek
Ha a csoporton belül még kisebb csoportokat kellene elkülönítenünk, akkor érdemes azt megvizsgálni, hogy a fajok hol, a fák melyik részében élnek, károsítanak. A kéregben költő szúbogarak a kéreg alatti fás részekben élnek és a növényt, a növényi szöveteket fogyasztják táplálékul. A fában költő fajok ezzel szemben mélyebbre rágnak, akár a fatest belső része is áldozatul eshet támadásuknak.
Mindkét csoportra jellemző azonban, hogy rejtett életmódot folytatnak, károsításukat csak akkor vesszük észre, miután kirepültek: a fatörzsön lévő 2-3 mm átmérőjű röplyukak akkor keletkeznek, amikor a rovarok fejlődésük után elhagyják a növényeket. Az érintett fák lassan, agonizálva pusztulnak el. Megkésve fakadnak ki, gyengébben növekednek, röplyukakkal átlyuggatottak. Ilyenkor a védekezés már okafogyottá válik abban a tekintetben, hogy az adott fa fertőzése, károsítása lezajlott, meggyógyításukra nincs lehetőség. Van még egy közös a szúbogarakban, ez pedig a vektorszerepük. A fákon mechanikai sérüléseket okoznak, sőt, direkt módon is terjesztenek gombákat, emiatt nagy szerepük van a kórokozók egyik növényről a másikra való eljuttatásában.
