A fafaragás művészei
A szúbogarak a rovarok fafaragó művészei. A fajok függvényében változik, hogy a nőstények vagy a hímek szorgosabbak-e, de mindegyiküknél fellelhető egy-egy speciális, fajra jellemző mintázat, melyből következtethetünk, hogy ki követte el őket.
A nagy kéregszú (Scolytus mali) fényes színű, sötét bogárka. A nőstény egy hosszúkás, 5-10 cm hosszú, függőlegesen elhelyezkedő járatot rág a kéreg és a farész határán. Az anyajárat mindenhol azonos vastagságú.
A gyerekek folyamatosan növögetnek, ezért a járataik kezdetben vékonyak, aztán egyre szélesednek. Az 50-80 járat legvégén van egy kis, kiszélesedő üreg, ahol a lárvák bábozódnak. Határozói bélyeg, hogy a gyerekek sosem mennek át egymás szobájába játszani, azaz a járatok sosem keresztezik egymást. Kifejlődés után a fiatal bogarak kirágják magukat, így keletkezik a 2-3 mm átmérőjű röplyuk, ami arra figyelmeztet, hogy a szútanya már lakatlan.
A kis kéregszú (Scolytus rugulosus) teste kevésbé fényes, de a működése hasonló. Szintén a fehérjében gazdag rétegben találja meg a táplálékát.
Mindkét faj jelentős károkat okozhat a legyengült gyümölcsfákon, különösen az elhalt, elszáradt ágakat keresik, de a törzseken is találkozhatunk velük. A szúbogarakra általánosan jellemző, hogy az idősebb vagy legyengült fákat támadják. A városi környezetben sínylődő, de még inkább a klímaváltozásnak, szárazságnak, hőségnek kitett növényeken tehetnek jelentős, akár tömeges kárt.
Leginkább a párakedvelő, hűvösebb klímához szokott lucfenyőn (Picea abies) károsít sok szúbogárfaj. Vannak jellemzően a gyökéren, illetve a gyökérnyakon vagy akár a törzsön is következetesen megjelenő fajaik. Az egyik leggyakoribb a csodaszép névre keresztelt betűző szú (Ips typographus). A járata tényleg olyan, mintha egy művészi vénával megáldott betűvésnök készítette volna. A rézmetsző szú (Pityogenes chalcographus) járatai még ennél is izgalmasabbak, mert több anyajáratból indulnak a lárvajáratok, emiatt csodaszép, összetett csillagminta rajzolódik a fába.
