0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2025. május 17.

A szövetkezeti átalakulás és integráció sikertörténete

Huszonöt évvel ezelőtt, 1999-ben alakult meg a jászberényi központú CO-OP Star Zrt. A jubileumot Gödöllőn, a Királyi Kastélyban ünnepelte a társaság.

Az ÁFÉSZ-ek, az 1940-es évek közepén újjáalakuló magyarországi szövetkezeti rendszer képviselőiként, új kihívásokkal találták szemben magukat a rendszerváltása idején. A talpon maradáshoz a piaci versenykörnyezet megkövetelte a struktúraváltást és hatékonyságjavulást. A CO-OP Star Zrt. volt Magyarországon az első olyan részvénytársaság, amelyet az alapító ÁFÉSZ-ek a mérethatékonyság és versenyképesség megvalósítása érdekében létrehoztak.

A társaság 1999. január 29-én alakult meg a Dél-Pest megyei, az Észak-pesti és a Jászsági Áfész integrációjával. Ez az integráció azóta is folyamatos, mára 18 korábbi önálló cég üzlethálózatát egyesíti, így jelenleg 117 boltot üzemeltet 92 településen.
Fotó: AM/Vermes Tibor

A CO-OP Star Zrt. működését a kezdetektől az innovációs központú üzletpolitika jellemzi, amit jól mutat, hogy a kezdetekkor olyan projektek zászlóshajója volt, mint az törzsvásárlói program és a bolti informatikai rendszer kialakítása, amelyek a teljes COOP-rendszer működését is megalapozták. A társaság a mai napig élen a jár a modern, energia- és környezettudatos technológiák alkalmazásában és a XXI. századi trendeknek megfelelő bolti fejlesztésekben.

Az ünnepségen dr. Rédei István, a CO-OP Star Zrt. elnök-vezérigazgatója az alapítókat, az ÁFÉSZ-vezetőket, kollégáit köszöntötte, azokat, akik részesei voltak annak az átalakulási folyamatnak, aminek révén ma a COOP Gazdasági Csoport Magyarország legnagyobb piaci pozícióval rendelkező üzlethálózatává vált az élelmiszer-kiskereskedelemben. Mint fogalmazott:

a CO-OP Star Zrt. története a szövetkezeti átalakulás és integráció története. Ebben az integrációban a tőke- és piacegyesítés mellett fontosnak nevezte a tudás egyesítését is.

Mint mondta, ebből a közös tudásból jöttek az ötletek, az innovációk, az elmúlt 25 év sikerének ez volt az egyik kulcsa. A siker további fontos feltételének nevezte a bizalmat, a hitet. Hittek abban, hogy nagy hányadban magyar termékeket forgalmazva is sikeresek tudnak lenni.
A magyar termékek forgalmazását nevezte jövőbeni sikereik egyik zálogának Rédei István, aki emellett kiemelte együttműködésüket a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemmel. – A kutatás-fejlesztési eredmények, az ismeretek minél gyorsabban be kell kerüljenek a gyakorlatba. Enélkül nem leszünk sikeresek, nem leszünk versenyképesek, csak ezek birtokában tudunk előzni, fogalmazott.

Forrás: Magyar Mezőgazdaság

Magazin ajánló: