0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2025. február 7.

Itt a legújabb támogatás: ezúttal ők járnak jól

Új pályázati felhívás jelent meg 50 milliárd forint keretösszeggel a kertészeti növényházak, hűtőházak, zöldségtárolók létrehozásának és korszerűsítésének támogatására.

A pályázat továbbá a megtermelt zöldség és gyümölcs fogyasztói áruvá készítését szolgáló eszközök beszerzésének támogatására is vonatkozik – jelentette be Nagy István agrárminiszter a kertészeti támogatásokkal kapcsolatban.

növények az üvegházban
Fotó: Unsplash

A „Kertészeti üvegházakhoz, hűtőházakhoz kapcsolódó, és post-harvest fejlesztések támogatása” című felhívás keretében a kisebb termelőktől a nagyberuházásokat megvalósítani kívánó termelői együttműködések egyaránt segítséget kaphatnak. A kiírás egyebek mellett az üveg- vagy fóliaborítású növényházak, hűtőházak, hűtőtárolók, zöldség- és gyümölcstárolók, valamint a betakarítást követő áruvá készítést szolgáló létesítmények kialakítását, felújítását, az ezekhez kapcsolódó új eszközök, gépek beszerzését, ezen felül pedig az energetikai korszerűsítéseket is támogatja – tájékoztatott a miniszter.

Hozzátette,

az előző támogatási ciklusban a kertészeteket illetően a Vidékfejlesztési Program keretében összesen 7300 darab kertészeti beruházási projektet támogattak 190 milliárd forint összegben.

A tárcavezető kiemelte, hogy ezeknek a döntéseknek köszönhetően többek között 800 ezer négyzetméternyi üvegház és 465 ezer négyzetméternyi fóliaház megépítésére, korszerűsítésére nyílt lehetőség, ami összesen 1,26 millió négyzetméternyi korszerű kapacitást jelent a hajtatásos növénytermesztés számára. A támogatások segítségével mintegy 452 ezer köbméternyi hűtőház is megvalósult. A mostani kiírás ennek a fejlesztési programnak a folytatását jelenti.

Nagy István szerint a növényházak és a hűtőházak létrehozásának, illetve korszerűsítésének támogatása azért is fontos, hogy a termelésbe fektetett pénz és energia ne vesszen el a nem megfelelő tárolási technológia miatt a betakarítás utáni időszakban. Ez nemcsak a termelőknek hasznos, hanem

hozzájárul az élelmiszerlánc folyamatában keletkező veszteségek mérsékléséhez, ezen keresztül az élelmiszer-pazarlás csökkentéséhez.

Sőt, a fedett területen történő termesztési technológia alkalmazásával a klímaváltozás okozta szélsőséges időjárás miatti veszteségekkel sem kell számolni.

zöldség
Fotó: Freepik
A miniszter hangsúlyozta, a kertészeti ágazat friss zöldséget és gyümölcsöt termel valamennyi fogyasztó számára, valamint alapanyagot állít elő a hazai élelmiszeriparnak, ezért is közös érdekünk a kertészetek versenyképességének növelése, az új, innovatív és környezetbarát technológiák alkalmazásának ösztönzése, a fejlesztések előmozdítása.

A beruházásokhoz kapcsolódóan az alap támogatási intenzitás mértéke 50 százalék, ugyanakkor a megújuló energiát hasznosító technológiák – így például a geotermikus kutak – kialakításához 70 százalékos támogatási intenzitás társul. A felhívásban meghatározott tartalmi értékelési rendszer alapján elsősorban azok a projektek számíthatnak a fejlesztési forrás elnyerésére, melyeknél igazolt azok hozzáadott értéke, pénzügyileg megalapozottak, és amelyek esetében a beruházó tartós üzleti kapcsolatokat tart fenn partnereivel – ismertette Nagy István.

A támogatási kérelmek benyújtására 2024. szeptember 24-től lesz lehetőség.  A felhívás és a hozzá kapcsolódó tájékoztató anyagok, mellékletek az Agrárminisztérium tematikus weboldalán, ide kattintva találhatók.

Ez is érdekelheti:

Kazahsztán kulcsfontosságú agrárkapu, az akadályok feloldása a cél

Új projektek, kutatások és több ezer diplomás – véget ért a tanév a MATE-n

Forrás: AM közlemény

Magazin ajánló: