0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2025. szeptember 10.

Szőlőtermesztés napjainkban: tervezetten, minél kevesebb vegyszerrel

A klímaváltozás, a fogyasztói igények változása és a kevesebb engedélyezett növényvédő szer jócskán megnehezíti a termesztők dolgát: ma már nem lehet sikeresen dolgozni a korábbi, rutinszerűen végzett termesztési, növényvédelmi gyakorlat alapján.

Háromleveles állapotban kezdjük

szőlő
Fotó: Unsplash

A lisztharmatgomba elleni biztonságos védekezés alapja, hogy meg kell akadályozni a korai elterjedését a szőlőben. Az első kezelést az első tünetek megjelenése előtt, megelőző módon kell beiktatni. Nagyon fontos, hogy mindig előre tervezzünk és ne utólag, tűzoltó jel­leggel védekezzünk. Ha a fertőzés már látható tünetekkel jár, akkor a védekezésre fordított erőfeszítés eredményessége kérdésessé válik, és jóval költségesebb is.

Az első kezelést általában hat-kilencleveles állapotban lehet elkezdeni, a peronoszpóra elleni védekezéssel együtt.

Ha azonban az adott szőlőültetvényben vagy a szomszédos területeken az előző évben súlyos fertőzés volt, akkor a sok áttelelő képlet miatt a fertőzés korábbi megjelenésével számolhatunk, és ha az időjárási viszonyok is kedvezőek a gombának, célszerű az első kezelést korábban, mégpedig a három-hatleveles stádiumban elvégezni. A háromleveles állapot előtti korai kezelések azonban hatástalanok ezzel a kórokozóval szemben. Ként, kálium-hidrogén-karbonát hatóanyagot tartalmazó készítményt alkalmazhatunk narancsolaj kiegészítéssel.  Kitozán és Trichoderma sp. is alkalmazható, de ügyelni kell arra, hogy ezek egy kombinációban nem adhatók ki, és a Trichoderma sp. réztartalmú szerrel sem keverhető.

A kénnek pedig már öt-hét nap elteltével nincs jelentős hatása, ha nagyon meleg van.

Új természetes anyag

A lisztharmat elleni alkalmazhatunk olyan készítményeket is, amelyek fokozzák a növények természetes védekezőképességét. Ilyen hatóanyag a természetes eredetű oligoszacharidok szabadalmaztatott komplexe, amelyek egyrészt kitinből (kito-oligoszacharidok vagy „COS”), másrészt pektinből (oligogalakturonidok vagy „OGA”) származnak. Ezt a COS-OGA komplexet Európában engedélyezték lisztharmat elleni védekezésre, és felvették az 1107/ 2009/EK rendelet szerinti hatóanyagok listájára a növényvédő szerek kereskedelmi forgalomba hozatalára, a szermaradványok nélküli, alacsony kockázatú szerek kategóriában.

szőlő
Fotó: Freepik
A növényi membránreceptorok felismerik a COS-OGA komplexet, mint ingerületkiváltó anyagot, és biokémiai jelet továbbítanak, ami a természetes védekezési reakciók sorozatát indítja el, aktiválva a növény immunrendszerét, mint például a sejtfal megvastagodásáért felelős géneket, ezáltal megakadályozza a kórokozó behatolását.

Ez a mechanikai hatás a kallóz és/vagy fenolos vegyületek, például lignin és suberin lerakódása miatt fordulhat elő. Az ezen kívül termelődő alacsony molekulatömegű fitoalexinek antimikrobiális hatással rendelkeznek, ami minimalizálja és késlelteti a lisztharmat megjelenését. A kiváltott biostimuláló hatás javítja a szőlő erőnlétét és ezáltal a termés minőségét is. Mérsékelhetjük a felhasznált kémiai termékek mennyiségét, nincs szermaradék, és nincs káros hatása a hasznos élő szervezetekre sem. A növény maximális védekező aktivitásának eléréséhez az első permetezést háromleveles stádiumtól kell kezdeni, majd utána 10-12 naponta ismételni.

Forrás: Kertészet és Szőlészet

Szaklap, amelyben a cikk megjelent:

Magazin ajánló: