A gördülékeny és minél kevesebb elhullással járó haltermeléshez szükséges környezeti feltételek biztosítása mellett az sem elhanyagolható, hogy Magyarországnak legyen elég felvevőpiaca, merthogy a hazai éves halfogyasztás (6,5kg/fő/év) finoman fogalmazva sem kimagasló az uniós átlaghoz képest. Ráadásul

– A halfogyasztást ösztönző kampányok szervezése során a mi felelősségünk, hogy egyelőre még nem sikerült olyan terméket letenni az „asztalra”, ami könnyen megfizethető, elkészíthető és fogyasztható egy átlagos háztartás számára.
Az Agrármarketing Centrummal történő közös munka szintén nagy segítség, hogy fogyasztásösztönző kampányokat hirdessünk a vásárolók felé, illetve rendszerint rendezünk halfőző versenyeket is, aminek idén a szeptember 27–29. között megrendezendő KÁN Kaposvári Állattenyésztési Napok ad majd otthont. Ezeken a versenyeken főként a haltermelő gazdaságok halászai, dolgozói vesznek részt, de egyre több lelkes, szakmai berkeken kívülről érkező jelentkező is akad.

Fotó: Kiss Gergő
A diverzifikált mezőny előnye, hogy a halászok inkább a hagyományos ételeket készítenek, míg a kívülről érkezők a halgasztronómia innovatívabb ételeit próbálják meg az asztalra tenni. Ez azért örvendetes, mert az érdeklődők így láthatják, nemcsak rántott pontypatkó és halászlé közül lehet dönteni, hanem megannyi felhasználási és elkészítési mód közül választhatunk, ha halat szeretnék fogyasztani – hívta fel a figyelmet Timmel Ede.
Ez is érdekelheti: