0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. október 13.

A koktélok miatt esik a vörösbor népszerűsége?

A csökkenő borfogyasztás miatt a hazai borászok a must és a pezsgő készítésével bővítenék a kínálatukat, ezt szorgalmazza a szaktárca is.

A Hegyközségek Nemzeti Tanácsának elnöke szerint must helyett inkább boralapú koktélokkal és italokkal kellene a fiatalok felé nyitni. A Talentis Agro borászati szakemberei pedig a hatékony marketingfelhasználásra helyeznék a hangsúlyt, amelyhez a neves külföldi borvidékek példája lenne az irányadó.

Ahogy arról többször is beszámoltunk, európai, sőt világszinten is csökken a borfogyasztás. Ezt Magyarország a nagy bortermelő uniós tagországokkal azonos módon érzékeli. Az alkalmazkodás egyik módja a több lábon állás, vagyis a borászatoknak nemcsak bort érdemes termelni vagy értékesíteni, hanem például pezsgőt vagy mustot is.

Nagy István agrárminiszter szerint ehhez újfajta tudás és technológia kell, mert egyre inkább elvárás a nagyon jó minőség minden árkategóriában. Tapasztalatai alapján a fiatal korosztály igazán nem a bor ízével találkozik először, mint régebben, hanem ezekkel az édesített, koktélos italokkal.

Frittmann János borász, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának elnöke úgy véli, hogy ha a fiatalok koktélokat, long drinkeket fogyasztanak, nem is ismerik a borokat. -A nagy italgyártó cégek a marketingre, reklámra jóval többet tudnak fordítani, ezért ezek a termékek divatosak lesznek, és így valóban csökken a borfogyasztás Magyarországon, ahogy világszinten is.

Leginkább a vörösborok fogynak rosszul

– hangsúlyozta, hozzátéve, hogy itthon a fehérborok értékesítésével egyelőre nincs gond. Mindazonáltal váratlanul érte a borágazatot a fogyasztás ilyen mértékű csökkenése.

Frittmann János szerint a must nem a legjobb irány. Nagyjából húsz éve a pincészete is évekig palackozott natúr, pasztőrözött mustot, de ez a termék nem bizonyult versenyképesnek az ízesített üdítőkkel. Ezért nagyobb fantáziát lát a pezsgőben, valamint a boralapú, gyümölcsös, alkoholos italok, koktélféleségek készítésében. Ezek a termékek rendkívül népszerűvé váltak a fiatal korosztályban. A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa már dolgozik az ilyen italok népszerűsítésén. A cél, hogy a palackozott borokból helyben készítsenek koktélokat, illetve boralapú italokat kétdecis kiszerelésben is lehessen készíteni, ahogy néhány cég már foglalkozik is itthon ilyenekkel. Ugyanakkor a marketing mellett a jövedéki törvény módosítására is szükség lesz a könnyebb értékesítéshez.

A marketing valóban az alapja lehet a népszerűsítésnek, de csak akkor, ha azt az összeget hatékonyan használják fel.

Ezt már Zimmermann István, a Talentis Agro Zrt. igazgatósági tagja nyilatkozta a borfogyasztási szokások változásáról. Francia példát és gyakorlatot említve azt mondta, hogy akkor éri meg ilyen összegeket felhasználni, ha azok a borvidékeket célozzák meg, ellenben teljesen reménytelen a kisebb-nagyobb borászatok egyedi támogatása, mert azok nem érik el a céljukat.

A bordeaux-i borvidék is azért lett világszerte elismert, mert a nevéből adódóan a borvidék került – a marketing eszközökkel és az összefogással – a figyelem középpontjába.

Ezért a hazai borvidékeknek is egységes fellépéssel ezt a példát kellene követnie -nyilatkozta a szakember, aki szerint az értékesítési volumen a titka mindennek, ugyanis ha minden borvidéknek lenne egy egységes bora, akkor érné meg a marketing befektetés. „Az egyéni, pár ezer palackos gazdaságok felkarolása a bormarketing eszközeivel nagyon fontos, de ez csak addig működik, amíg ezt az állam finanszírozza. Néhány ezer palackkal nem lehet a piacon megmaradni, csak összefogással” -tette hozzá.

Forrás: Talentis Agro