A sok-sok nehézség ellenére is összegyűjtött kárpátaljai adományból egyházi fenntartású oktatási intézményeket, idős- és gyermekotthonokat támogatnak majd, de remélhetően jut belőle a vidékünkre menekülteknek és a szociálisan rászorulóknak is.

Őrhidi László, a gyűjtés koordinálását felvállaló Pro Agricultura Carpatika Alapítvány elnöke megnyitó beszédében arról szólt, hogy a megyében immár fél évtizede ráfizetéses az őszi kalászosok termesztése, s csak a legfanatikusabbak tartanak ki ezen kultúrák mellett. Immáron harmadik éve gazdálkodunk háborús körülmények között. A kikötői szállítások leállása, a belső gabonapiac összeomlása, a folyamatosan növekvő infláció, az inputanyagok és az üzemanyag árának emelkedése mellett az időjárás okozta kihívásokkal is szembe kell nézni. Idén például a tél végi fagykár, a tavaszi árvizek, majd az aszály gyötörte meg és gyötri vetéseinket. Az ismert okok miatt az ágazat jelentős munkaerőhiánnyal küszködik.
emlékeztetett rá Őrhidi László. Köszönetet mondott földműveseinknek a kitartásért, az anyaország kormányának és különböző intézményeinek pedig azért a kitüntetett figyelemért, amelyben a kárpátaljai magyar nemzetrész tagjai részesülnek.
Nagyné Legény Ildikó, a Magosz Gazdasszony Tagozatának elnöke elismerően szólt a kárpátaljai nők, közöttük az itteni gazdasszonyok helytállásáról, kreativitásáról. Most azért jöttünk ide, hogy egymás hite, bátorsága, kitartása által erősödjünk, hangsúlyozta az elnök.
„Az élet él és élni akar” – Ady Endre szavaival kezdte ünnepi beszédét a kárpátaljai búzaösszeöntő alkalmak állandó résztvevője, Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének elnöke, a magyar országgyűlés alelnöke.
akik továbbra is gondoskodnak családjukról és segítenek a rászorulókon. Ilyen körülmények között óriási jelentőséggel bír a magyar-magyar összefogás. Mára a Magyarok Kenyere –15 millió búzaszem program összetartozásunk alappillérévé vált. Kívánom, hogy maradjon meg továbbra is az a képességünk, hogy tudjuk egymást támogatni – mondta az elnök. A továbbiakban beszámolt róla, hogy nemrég zajlott le a Kárpát-medencei Búzaösszeöntő Ünnepség. – Bízzunk benne, hogy az idén összegyűjtött több mint ezer tonnából hamarosan eljut Kárpátaljára az a rész, amely az ittenieket megilleti. A helybeliek által a rászorulóknak eljuttatott 101 tonna szintén példaértékű teljesítmény.
– mondta. Jakab István megígérte, hogy a magyar gazdatársadalom továbbra is megosztja azt a tudást, tapasztalatot, amit az elmúlt évek során felhalmozott, segít a külhoni sorstársaknak az új munkamódszerek és technológiák elsajátításában, meghonosításában.

A gabonaadomány hatalmas segítséget jelent az egyházi intézményeknek, mondta Nagy Béla, a Kárpátaljai Református Egyház Diakóniai Központjának vezetője, a Magyarok Kenyere – 15 millió búzaszem Alapítvány kuratóriumának tagja. A nekik juttatott búzából idén például 52 ezer kenyeret sütöttek, amelyből részesültek az ország keleti feléből a harcok elől vidékünkre menekült családok is.