0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2025. szeptember 9.

Dinnyebemutató Felgyőn: látható és mérhető a különbség

A Rijk Zwaan felgyői kísérleti kertjében szervezett szakmai napon a látogatók nemcsak a nemesítőház bevált hibridjeit és újdonságait, hanem az oltási kombinációk eredményeit is megismerhették.
Már a bemutató napján jól látszott, hogy az alanyon legalább annyi múlik, mint a nemesen.

Simon Dániel termék- fejlesztési vezető azt is elárulta, hogy már palántakorban is mutatkoztak különbségek az alanyok közt. A palántanevelők alannyal szembeni elvárásainak (magas csírázási arány, egyöntetű fejlődés, viszonylag hosszú oltási időszak) megfeleltek, de például a túl nagy sziklevelek akadályozzák a gépi oltást. Ebből a szempontból is jó választás a Nickel RZ F1.

A felgyői kísérlet megerősítette, hogy a hazánkban gyakori intenzív technológia alkalmazásakor, tehát amikor tápoldatozzák, öntözik a dinnyeállományt, kiváló eredményt érhetünk el a közép­erős növekedési erélyű alanyokra oltással. A nagyon erős alanyok ugyanis hajlamosítanak a terméshús eresedésére, a dinnye bibepont felőli részén vastag erek képződhetnek, amik rontják a gyümölcs élvezeti értékét, magyarázta Skultéti Lóránt termékspecialista.

Csapadékos tavasszal az első kötések akár szivacsosodhatnak is, ami idén beigazolódott.

A középerős és annál gyengébb alanyokon viszont általában szebb a termés belső színe és magasabb a cukorfoka, ez utóbbit is mérik a kísérletben.

meteorológiai állomás Felgyőn
Mini meteorológiai állomás méri 25 és 75 cm magasan a levegő páratartalmát, hőmérsékletét, valamint a talajhőmérsékletet 5 és 20 centiméter mélyen

A széles körben elterjedt Cobalt RZ F1 alanya után tavaly egy újabb középerős növekedésű alanyt hozott forgalomba a Rijk Zwaan. A Nickel (64-308 RZ) előnyös tulajdonsága, hogy könnyű dolgozni vele, egyöntetű méretű, jó minőségű terméseket nevel, nem hajlamosít eresedésre, megbízható termésmennyiséget szavatol. A kísérletből már az is kiderült például, hogy Nickel RZ F1 alanyon ropogósabb és szebb színű volt a terméshús, mint Cobalt RZ F1 alanyon.

Skultéti Lóránt arra is felhívta a figyelmet, hogy

a leggyengébb növekedésű, még csak számmal jelölt fajtajelöltön lettek a legegyöntetűbbek a termések, és a hússzín is élénk volt.

Az igényes piacra szállító termelőknek ez valószínűleg jelent akkora előnyt, hogy megengedhessék az alany gyengébb növekedéséből adódó néhány százalékkal kisebb hozamot.

Az interspecifikus alanyon általában több dinnyét kötnek a növények, mint lopótökön, ezért nálunk elsősorban az elsőt használják, viszont az utóbbira oltott növények terméseinek jobb a beltartalma.

Meghatározó hibridek

A bemutató parcellákban magvas, mikromagvas és magszegény fajták egyaránt helyet kaptak.

A magvas hibridek közül láthattuk az alanykísérletben is szerepelt Lusitana RZ F1-et. Hazánkban 80%-ban áruházi értékesítésre termesztik. Növényenként öt-hat termést is kinevel, ezáltal nagy hozamra képes, miközben a beltartalma is jó. Piacindító lehet az Oneida RZ F1, a 6-8 kilós termései exportméretűek.

Oneida RZ F1 dinnye Felgyőn
A magvas görögdinnyék közt piacindító lehet az exportra alkalmas terméseket hozó Oneida RZ F1
A szintén korai Mirampello RZ F1 8-12 kilós termései nagyon finomak és nincsenek bennük erek.

Nagytestű, 10-16 kilós, hosszúkás dinnyéket nevel a Morgan RZ F1, a manapság kedvelt a sötétebb árnyalatú csíkos héjjal.

 Morgan RZ F1 dinnye Felgyőn
A nagytestű dinnyéket, amilyen a Morgan RZ F1 is, általában szeletelve árulják

A mag nélküli hibridek közül igen korai a fekete héjú Amaltea RZ F1, 4-6 kilós terméseinek húsa élénkpiros, édes, nagy hozamra képes.

Amaltea RZ F1 dinnye Felgyőn
Az egyik legkorábbi mag nélküli fajta az Amaltea RZ F1
Forrás: Kertészet és Szőlészet

Szaklap, amelyben a cikk megjelent:

Magazin ajánló: