Gondok, gondok

Tavaly vegyes érzelmekkel fogadták azt az intézkedést, hogy a nagykereskedelmi áruházláncok és boltok az általuk alkalmazott bruttó beszerzési áron értékesíthették a tojást. Magyarán annyiért adhatták el, amennyit a termelőnek ezért fizettek, ezen ők egy fillért nem kereshettek. Pedig nem kell hozzá túl nagy szakmai ismeret, hogy a logisztika, a tárolás mellett erre a kereskedőnek pénzt kell fordítania, ami mind-mind költség, tehát ez az üzlet az ő számukra veszteséges volt. Előírások szabályozták ennek a megtartását, s egész idén augusztusig ezek a rendelkezések érvényben voltak.

Ám náluk ez az egész nem úgy jelentkezett, mint a piacokon, ők adták ugyanazon a veszteséges áron, amin felvásároltak, s az 1 tojásra vetített veszteségük darabonként elérte a 30 forintot is. Ők ennyivel voltak olcsóbbak a szabadpiacnál, viszont ez már olyan mértékű árkülönbözőség, hogy ezért a tojásfogyasztók a tojást boltban kezdték el vásárolni. Mielőtt krokodilkönnyekben törnénk ki, meg kell nyugtatni az aggódókat, hogy a boltok a tojás mellet még 3-4000 más, általuk forgalmazott árucikkre terhelték rá ezt a veszteséget. A piaci kofáknak, lévén hogy mindössze egyetlen termék kereskedelmével foglalkoznak, ilyen veszteségcsökkentő módszer teljességgel kizárt volt. Amióta az úgynevezett bruttó beszerzési árat, mint értékesítési árat megszüntették, a tojáspiac megkezdte az újrarendeződést, jelenleg darabonként 50-60 forintért lehet tojást eladni a termelőknek. A fogyasztói ár ennél több, gondoljunk bele, hogy minden egyes darab tojáson a csomagolási költség 15 forintot tesz ki, mondhatni ez jobb buli, mint tojást termelni. Erről az akcióról egyébként az alelnök véleménye az: soha többet ilyet ne csináljanak, de ha mégis, akkor előtte legalább egyeztessenek a szakmával, hogy viszonylag elfogadható megoldások születhessenek.

Megoldhatatlan feladatként tornyosul a tojástermelők előtt, hogy idehaza a munkaerő elfogyott, nincs. Nincs, mert az ipar elszívó hatása túl nagy volt ahhoz, hogy a mezőgazdaságnak maradjon valaki dolgozni. Az iparban kedvezőbb feltételeket tudnak kínálni, ott szívesebben vállal bárki munkát, ezzel szemben a tojástermelésben is az a faramuci helyzet érvényes, hogy itt a körülményeket az állatok számára alakítják kedvezővé, azt kontrollálják, s az ott dolgozó emberre ügyet sem vetnek. Egyértelmű, ami most is kiderült, hogy a mezőgazdaság, mint munkahely kevésbé profitábilis, ebből kevesebbet lehet fizetni, a bérezés a mezőgazdaságban általában kisebb, mint a gazdaság egyéb területein.

Takarmányozás

Fajsúlyos kérdés a takarmány, a tojástermelés költségének ez adja a 70 százalékát. Biggyesszünk ide néhány adatot, márcsak a tájékozódás érdekében. Nálunk naponta 1 tojótyúknak 12 dekagramm takarmánnyal számolunk, a szélsőértékek itt 8 és 13 deka között mozognak.

A termelés szintje a beállítás elején általában 96-97 százalékos, ez a végére 85 százalékra mérséklődik. Az az időszak, amikor a tyúkok nem termelnek, hanem vedletik őket, akár 2 hónapig is eltarthat, ez a tojástermelés oldaláról nézve veszteség, s ezért nem szokták alkalmazni a második ciklust. Sokkal inkább mindig elölről kezdik a folyamatokat.

Amíg a jérce eléri a termelőképes állapotot (18. hét), minden egyes állat 1400 forintba kerül, de bevételt még nem hozott. A levágott és letojt tojótyúkért kilónként 104 forintot kapnak a termelők, s ez körülbelül megfelel annak, amennyibe egy tojó naposcsirke kerül. A tojástermelés alatt, ami 57 hetet tesz ki, a tyúkok közel 22 kilogrammnyi tojást állítanak elő, s ez a felhasznált 50 kiló takarmányhoz viszonyítva elég jó transzformációs hányadot takar.

Végezetül egy gondolat. A tanácskozáson és tájékoztatón elhangzott, hogy a tojástermelés során a magyar gazdák amor­tizációt nem képeznek. Ez az önköltségszámításnál lehet pillanatnyi előny, de 10-20 év múlva, amikor majd fejleszteni kell, nem lesz képződött saját forrás. Marad a mostani állapot: egyre számottevőbb támogatást várnak el a tojástermelők. Ha akkor egyáltalán beszélhetünk majd ilyenről.