Pedig ha jobban belegondolunk a sör eredetileg biztosan nem lehetett jeges ital. Mert nem is volt rá lehetőség. Korábban magától értetődő volt, hogy a sört szobahőmérsékleten, illetve legfeljebb pincehűvösen itták, de a melegen történő legurítása sem számított kivételes dolognak. Nemcsak divatos, és kívánatos volt forralt sört inni, hanem kifejezetten gyógyhatásúnak is tartották.

Egy kis történelmi buborék
Az 1600-as évek elején a leghíresebb a Dr. Butler’s Ale volt. A forró, fűszeres sörről elhíresült, hogy segíti az emésztést, és feloldja a tüdőben megrekedt váladékot, ezért használták megfázás, köhögés, de gyomorhurut, és gyomorégés ellen is. Ajánlották esti fogyasztásra, hogy jóleső pihenést biztosítson, erősítse az agyat, és a memóriát.
A sör biztonságosabb volt és ízletesebb
Mindaddig teljesen magától értetődő volt a szobahőmérsékletű, illetve a meleg sör fogyasztása, míg a XIX. század előrehaladtával a tartósabb, nagy mennyiségben, egyenletes minőségben előállítható, jéghidegen kínált lager sör le nem söpörte a színről, és régimódivá nem tette. Nem csoda, hogy sokan még csak nem is hallottak róla. Pedig egy hétköznapi sör ezzel az ügyes praktikával gyógyhatásúvá, vagy akár még ünnepivé is tehető.
Hogyan készül?
A forralt sör esetében is igaz a mondás, hogy ahány ház, annyi szokás. Van, aki előbb főzetet készít vízből fűszerekkel (gyömbér, fahéj, szegfűszeg, szerecsendió, ánizs, csillagánizs, kardamom), aztán ezzel, illetve cukorral felmelegíti a sört. Máshol hasonlóan készítik, mint a forralt bort, vagyis a fűszereket, és a cukrot eleve a sörbe teszik, és azután melegítik fel. A modernebb változatokat még gyümölcslével is gazdagítják, pl.: alma-, narancs-, szilva-, vagy meggylével. Leginkább arra kell figyelni, hogy az italt nem szabad felforralni, tehát legfeljebb 60 °C-ig melegítsük, különben elillan a varázslat.
A forró sör egy nem mindennapi gyógyital, ha egy kicsit meghűlt. De élvezheti is, csak úgy. Sörrajongók számára viszont egyenesen kötelező kipróbálni ezt az autentikus italt, ami egyébként pompásan passzol az őszi, téli időszakhoz.
További érdekességek:
Aquafaba, a tojáshelyettesítő melléktermék: a csicseriborsó lehet az új tojás?