Automaták

Tavaly nyáron a Kistermelők Lapjában is bemutattuk az étel- és italautomatákból történő értékesítés lehetőségét. Hazánkban is működik már egy-két ilyen automata, ahol termelői tejet vagy mézet lehet vásárolni, de még mindig nem használjuk ki az ebben rejlő kistermelői lehetőségeket. Ezen a területen az osztrákok már jobban állnak. A példák azt mutatják, hogy itt is a siker kulcsa a jó elhelyezés.
Az alvó településeken, vagy az agroturizmus szempontjából frekventált helyszíneken eredményesen lehet ezeket üzemeltetni. Nagyszerű példa erre egy olyan megoldás, ahol az automaták egy kis fa épületben vannak, helyi felvágottat, sajtot, pékárut kínálnak, és az épület előtt van néhány piknikasztal padokkal, így a környékre látogatóknak lehetősége van a környék finomságaiból saját szendvicset összeállítani és azt helyben elfogyasztani. De jó megoldás lehet a vidéki munkaerőhiány részbeni kezelésére is. Azon településeken, ahol a helyi bolt nyitvatartása csak nyolc óra időintervallumot ölel fel, az automaták kihelyezésével az ellátás 24 órás is lehet.

Ezek az automaták nem olcsók, az alapmodellek is 8-9 milliótól indulnak. Ezért gondolja úgy a Kislépték Egyesület elnöke, hogy több termelő összefogásával vagy REL szervezői háttérrel megoldható lenne a beszerzés. A technikai fejlődés ott tart, hogy mobiltelefonon követhető a vásárlás, és készlethiány esetén a kistermelő rögtön tölteni tudja az automatát anélkül, hogy ott kellene ülnie a termékei mellett, így tényleg folyamatos biztosítható az ellátás.
Azt, hogy az automatákból történő kistermelői termékek értékesítése Ausztriában menyire bevett gyakorlat, jól mutatja, hogy az egyik híres játékgyártó arra buzdítja a kicsiket, éljék át a vidéki élet varázsát a fenntartható Bio Farm játékkészleteivel, melyhez többek között méhész, teherbicikli, póni szett is tartozik, de idéntől elérhető a kistermelői éjjel-nappali automata is.

Drive
A kistermelői értékesítés egy másik módszere, mely több meglévő megoldást ötvöz, a drive-értékesítés. Ez a Franciaországban, Németországban, Ausztriában nagyon kedvelt vásárlási forma a Covid idején érte el csúcsát, és a mai napig bevált módszer ezekben az országokban. Franciaországban a hipermarketek drive rendszere 12 milliárd euró értékben forgalmazott terméket. Ez a módszer ötvözi a kosárközösség és az amerikai gyorsétteremláncok által bevezetett autós kiszolgálást.
A bevásárlóközponttal összefogva hetente egy alkalommal a drive rendszerében, a bolti csomag mellett, a kistermelői csomag is átvehető. Itt is egy online felületen keresztül lehet a környék termelőinek portékáit megvásárolni, amit egyben csomagolva lehet átvenni. Ez a megoldás mindkét fél számára előnyös, hiszen a kistermelők helyi termékei egy újabb értékesítési csatornához jutnak, míg a bevásárlóközpont olyan vevőkhöz, akik ha már arra járnak, az egyéb bevásárlásukat az adott boltban teszik meg.

Az említett példák mind azt mutatják, hogy számos lehetőség áll a kistermelők rendelkezésére, hogy a fogyasztók különböző rétegeihez elérjenek. Az, hogy egy adott területen melyik a jó megoldás, fel kell mérni a vásárlók igényeit és szokásaikat, hogy az arra épített logisztikával kiszolgálhatóak legyenek.

Egy kistermelő számára a közvetlen értékesítés jelenti a legjobb megoldást. Ez a Rövid Ellátási Lánc (REL), ahol a kereskedők megkerülésével könnyebben kigazdálkodhatók a termelési költségek. A legkézenfekvőbb megoldás a helyi termelő piac. Hetente egy, esetleg két nap során a termelő közvetlenül találkozhat a vásárlóival, az pedig még szerencsésebb, ha a gazdaság olyan helyen található, hogy háznál lehet értékesíteni a termékeket. Összességében tehát számos régi és új megoldás létezik a közvetlen értékesítésre, melyhez szakmai iránymutatást ad a Kislépték Egyesület „REL szervező” képzése, ahol példákon mutatják be a jó gyakorlatokat.