0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2025. február 9.

A lépszalagos anyanevelés

Az anyanevelés olyan része a méhészetnek, amit aligha tud megkerülni hosszú távon a gyakorló méhész.

Szerző: Kiss Eta

A szaporításhoz anyára van szükségünk, amelyekhez természetesen rajbölcsők mentésével is hozzájuthatunk, azonban egy idő után óhatatlanul felmerül a szakmai kihívásokat kereső méhészekben, hogy milyen módokon lehet még anyát nevelni. Elővettem tehát a régi szakkönyveket, hogy utánajárjak, milyen módszereket ajánlottak a nagy méhész elődök a lehető legegyszerűbb anyanevelésre, és a különböző technikák közül most a lépszalagos anyanevelést szeretném bemutatni.

ZSIDEI BARNABÁS és ÖRÖSI PÁL ZOLTÁN egyaránt írt a lépszalagos anyanevelésről, mint az egyik olyan eljárásról, amellyel a lehető legegyszerűbben nevelhetünk anyát magunknak.

Előnyei között említik a kis eszközigényt, valamint azt, hogy bölcsői szépek. Örösi szerint pedig a legkomolyabb módszerek közé tartozik. Természetesen a lépszalagos anyanevelésnek is vannak hátrányai. Ilyen például, hogy egyszerre csak kisebb számú anyát tudunk így nevelni, és egy viszonylag munkaigényes eljárásról van szó. Ennél az eljárásnál sem szabad megfeledkeznünk a szelekciós szempontokról: a kiválasztott családnak vagy családoknak, amelyektől anyát kívánunk nevelni, rendelkezniük kell azokkal az előnyös tulajdonságokkal, amelyeket a későbbiek során fent szeretnénk tartani.

méhanya
Illusztráció
Fotó: Méhészet archív

Lássuk tehát, miről is van szó!

Mint ahogyan a neve is mutatja, lépből vágott keskeny csíkokkal, lépszalagokkal dolgozunk. Egy előzőleg bepetézett, világos színű lépből vágjuk ki a szalagokat. A tenyészanyagot háromnapos petékből vagy éppen kelő álcákból célszerű választani. Nem szükséges, hogy egy darabból álljon a teljes lépszalagunk, sokkal fontosabb, hogy ép maradjon.

A kiválasztott lépnek világosnak kell lennie: ez segíti a levágott lépdarab rögzítését, valamint az elfogadást is, mivel „öreg lépnél több a sérülés kivágáskor, bölcsőelszedéskor. A nagyon bábinges sejteket nehezebben vagy hiányosan tudják bölcsővé alakítani a méhek” (Zsidei Barnabás: Méhanyanevelés).

A levágott lépszalagokat olvasztott viasszal egy keretlécre ragasztjuk, ez lesz a tenyészlécünk. Nagy méretű keretbe három tenyészlécet is tehetünk, kisebbe csak kettőt.

Két léc között 6 centiméternek kell lennie, ez az a távolság, amivel a méhek biztosan nem építik össze. Tenyészlécenként 6-8 bölcsőt tudunk nevelni ezzel a módszerrel. A felragasztott lépszalagban csak minden negyedik álcát hagyjuk meg, különben túl sok bölcsőt húznak a méhek, és összeépítik őket, ami ellehetetleníti a későbbi szétszedésüket.

A lépszalagot nemcsak tenyészlécre ragaszthatjuk, hanem akár egy lép szélére is. Ha tenyészléccel dolgozunk, annak az a hátránya, hogy csak egy picike viaszdarabbal tudjuk majd leválasztani róla a bölcsőt, és fennáll a sérülés veszélye. (Zsidei azt tanácsolja, hogy ha megsérül a bölcső, akkor ne ragasztgassuk, hanem helyezzük az anyásítandó családnál két fias keret közé.) Amennyiben egy lép szélére ragasztjuk a lépszalagunkat, biztonságosabban, nagyobb viaszdarabbal tudjuk leszedni a bölcsőket, ez azonban azzal is jár, hogy a lépünkből egy nagyobb darab viaszt ki kell vágnunk.

Örösi ismertet még egy lehetőséget, amelynek célja, hogy megkönnyítse a bölcsők felhasználását: ez a füzéres lépszalag. Ebben az esetben gödöllői anyazárka dugóit használja, amelyek pálcikára fűzve, viaszba mártva lesznek a lépszalagunk alapjai. A módszer részletes leírását a Méhek között című művéből idézem.

„A munka a következő:

  1. A keret belső szélességénél rövidebb pálcikára gödöllői anyásító dugókat fűzünk. A dugókat viaszba mártjuk. A pálcika végeit dróttal vagy kerékpár belső gumijából vágott szalaggal úgy kapcsoljuk keretléchez, hogy a dugók páratlan nyílása oldalra nézzen. Ha ez a léc felé jutna, a méhek a később kalitkázott bölcsőt alja felől kirághatnák.
  2. Fiasításos munkáslép olyan részéből, ahol anyanevelésre alkalmas fiatal álcák vannak, tenyérnyi darabot metszünk ki. Ekkora lépablak nem zavarja a hálózást. Beleillő, néhány gyufával odatűzött műlépszelettel be lehet foltozni.
  3. A kivágott lépdarabot vonalzó mentén sejtsornyi (kb. 12 mm) szalagokra szeleteljük meleg késsel.
  4. A szalagokat oldalukra fektetjük. A műlépnek megfelelő középfal két oldalán egy-egy sejtsor van. Azt a sort, melyben a tenyésztésre szánt álcák hevernek, éles, meleg késsel, egyetlen metszéssel 1/3-ra rövidítjük, hogy a méhek átalakító munkáját könnyítsük. A másik oldali sejtek felragasztásra valók.
  5. A lépszalagot hosszú sejtjeivel a füzérre ragasztjuk. Evégett az anyásító dugók füzérét léccel lefelé magunk elé fektetjük. A lépszalagot ráállítjuk. Meleg késsel a kissé megemelt szalag alá nyúlunk, a viaszt kissé megolvasztjuk, a szalagot a dugókhoz nyomjuk. Egyetlen szalag nem éri be valamennyi dugót, tehát több darabból kell összeállítani az egész sort.
  6. Az álcákat a rövid sejtekben megritkítjuk. Csak egyet hagyunk minden dugó fölött, a többit gyufával szétnyomkodjuk vagy kipiszkáljuk.
  7. A füzért sejtekkel lefelé a dajkacsalád fészkébe adjuk, építtető keret felső részében vagy tenyésztőkeretben. A méhek minden dugóra csak egy anyabölcsőt építhetnek.
  8. Szétosztáskor a szalagot a dugók közt elvágjuk, és a füzért szétbontjuk.”

(Örösi Pál Zoltán: Méhek között. Mezőgazdasági Kiadó, Budapest 1957: 474–475)

Ezzel a módszerrel tehát kisebb méhészetek anyaszükségletét ki lehet elégíteni. Ha megfelelő a dajkacsaládunk, akkor jó eredményeket érhetünk el így az anyanevelésben.

Úgy vélem, arra is jó lehet a lépszalagos technika, hogy az anyaneveléssel még csak ismerkedő méhész kipróbálja magát, hiszen a rajbölcsők mentésénél mégiscsak haladottabb eljárásnak tekinthető. Ugyan manapság már számos eszközt lehet vásárolni, amelyek az anyanevelést segítik, mégis azt javaslom, merjünk kipróbálni olyan módszereket is, amelyek korábban beváltak!

Kiss Eta

Hasonló cikkek a témában:

Forrás: Méhészet

Szaklap, amelyben a cikk megjelent: