Kodácz Csengele, a nemzeti történeti emlékpark marketingvezetője elmondta: a hagyománytisztelő boros gazdák Szent Vincét a bor védőszentjének, neve napját, január 22-t pedig hagyományos termésjósló ünnepnapnak tartják.
A 300 körül Hispániában vértanú halált halt szent ünnepén tájegységenként különbözőképpen jósolják meg a várható szőlőtermést.

Fotó: Unsplash
A Szent Vincét nem csak a magyar borosgazdák tartják nagyra, Franciaországban, Dél-Németországban és Ausztriában is tisztelik. Ehhez hozzájárulhat nevének népies etimológiája: Vin-Cent (százszoros bor) is.
A szeri monostor gazdasági épületei között tárták fel az Alföld egyik legnagyobb borospincéjét, ami azt bizonyítja, hogy már a középkorban jelentős szőlőtermesztés folyhatott a területen. Hagyomány, hogy az emlékparkban összegyűlő borrendek a skanzen szőlőskertjében levágott vesszők állapotából következtetnek a várható termésre. Amennyiben a szőlő rügyei és a mellékrügyek szép zöldek, a vesszők rugalmasak, a tőkék átvészelték az elmúlt hetek kemény fagyait, így nincs oka aggódniuk a gazdáknak, bőségesen terem majd szőlő.
A program zárásaként – a borismeretben való jártasságukat bizonyító próbatételeket követően – fölavatják a Szent Vince Borrend új tagjait az Árpád-emlékműnél.