Emellett a termelés volumene pozitív irányba indult már több éve, de egy kihívás akár ennek gátat is szabhat.
2024-ben a növénytermesztés mennyisége hazánkban 11%-kal kisebb volt az azt megelőző évhez képest, azonban a burgonya volumenváltozása 3,7%-os növekedést mutat. Ez kifejezetten pozitív, hiszen a burgonya betakarított összes termésének mennyisége már 2023-ban is javulást vázolt előre, ezzel pedig megtörve egy több éven át tartó negatív tendenciát.

– mondta dr. Gerda Anikó növényorvos, a Vitafer Hungária Kft. szaktanácsadója.

Volt is honnan javulnia a termelési mennyiségnek, hiszen az országos adatokat megvizsgálva 2015-től kezdődően egészen 2022-ig, azaz 8 éven át évről évre csökkent a burgonya betakarított összes termésmennyisége hazánkban. Amíg 2011-ben Magyarországon még 600 123 tonna burgonyát takarítottak be, 2022-re ez a mennyiség lecsökkent egészen 199 212 tonnára, majd 2023-ban pozitív irányba kezdett változni.
„Egy évtized sem kellett ahhoz, hogy a burgonya hazánkban termelt mennyisége az egyharmadára csökkenjen. Sőt, a betakarított mennyiség a kétezres évek elején még a 8-900 ezer tonnát is meghaladta. Ehhez képes pedig extrém volt a csökkenés” – emelete ki a Vitafer Hungária Kft. szaktanácsadója.
Elmondható tehát, hogy pozitív az elmúlt évek javulása, azonban jelentős visszaesést kell még korrigálnia a hazai mezőgazdaságnak.