A kertészoktatás
Nem születünk kertésznek, sőt a jó kertész mindig tanul, mert nem egy statikus dologgal foglalkozunk, hanem a természettel. Tapasztalat az, hogy az induló kerteknél fontos a kertészoktatás, egyrészt mindenki kap egy átfogó alapképzést a növénytermesztésről, illetve a szezon közben is kapnak szakmai segítséget, például az ültetőnapon, vagy később a növényvédelemben.
Van egy szerlista, amit a kertben növényvédelemre lehet használni, de ezek a szerek mind ökológiailag semlegesek, törekszünk a természetes védekezésre, és minden körülmények között tiltjuk a kémiai szerek használatát. Ugyanígy nem használunk műtrágyát a kertben, természetes érlelt trágyával és a kertben termelt komposzttal dúsítjuk az ágyások földjét.
Az induló kerteknél a szezon előtt célszerű tantermi oktatást tartani, ezután következhet az ültetőnap. Ezt április–május körül szoktuk megtartani, amikor a hőmérséklet már elég magas ahhoz, hogy a növényeink ne fagyjanak meg. Nagyon fontos, hogy a növényorvos kertészoktató ott legyen az ültetőnapon a kertben. Kezdő kertészek alaphibája, hogy túlültetik az ágyásukat, mindent akarnak termeszteni. Mindig vicces, lelkes esemény szokott lenni az ültetőnap, ekkor válik kézzelfoghatóvá, hogy lesz itt kertészkedés, lesz itt termés, indul az első szezon a kertben. Mindenki sürög-forog az ágyása körül, méregeti, hogy mit és hova ültessen. Mire az ágyásokba kerülnek a palánták meg a magok, van egy kis csalódottság, túl kicsik még a palánták, kevesen látják bennük a júliusi, augusztusi növényözönt.
A szezon közben egy-két alkalommal eljön a növényorvos a kertbe, ez előre meghirdetett közösségi esemény, amikor a növénybetegségeket, kártevőket beszéljük végig, mint egy kórházi vizit, ágyásról ágyásra jár és szakmai tanácsokat ad a kertésznek.
Az első szezon végén a kertalapító leválik a kertközösségről, elengedi őket. Az év utolsó kertgyűlésén a közösség új vezetőket választ magának, általában két-három fő viszi tovább a kertvezetést. Úgy nevezzük, hogy kertkoordinációs csoport.
Tantermi tematika
- alkalom: kertészeti alapfogalmak, talaj és tápanyag, növények csoportosítása, környezeti igények (talaj, tápanyag, víz, napfény, hőmérséklet), növényvédelem, kerti szerszámok
- alkalom: szaporítás, növényvédelem, vetés, ültetés, palántázás, oltás, szemzés, dugványozás
- alkalom: zöldségfélék csoportosítása, biológiájuk, ökológiai igényük, termesztéstechnológia, a legfontosabb zöldségek részletes bemutatása
- alkalom: gyógynövények, fűszernövények, virágok, bogyósok termesztése, felhasználásuk, egyensúly az ehető növények és a dísznövények között. A több szezont megért kertekben megszaporodnak a virágok, a második szezontól kezdik a kertészek „feldíszíteni” a kertet. Ez az elem az évek múltával egyre fontosabb lesz, nagy örömet okoz a kertészeknek és a környék lakóinak is.

Ajánljuk még: együttműködés együttműködés együttműködés