0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2025. augusztus 19.

Apiterápiás ház a Tapolcai-medencében

Egyre több apiterápiás ház, vagy más elnevezéssel kaptárlevegős ház épül hazánkban – szerencsére.
Két éve működik már az apiterápiás háza. Mik az eddigi tapasztalatok?

Nagyon jó döntés volt a megépítése. Tetszik az érdeklődőknek, minden korosztály megleli az örömét és a számítását az apiterápiás ház használatában. Járnak ide olyan gyerekekkel, akik hiperaktívak, de itt lenyugodnak. De ennek az ellenkezője is igaz, introvertált, azaz befelé forduló gyerekek itt megnyílnak. Abszolút látható, érezhető, hogy a kaptárlevegő az idegrendszeri bajokra nagyszerű megoldás, a gyermekektől kezdve az idősekig. Az eddigi tapasztalatok alapján a méhek zümmögésével orvosolható többek között az asztma, a köhögés, a szklerózis multiplex, a szív- és érrendszeri betegségek, a migrén.

A méhek kezelését belülről végzik, ezért vigyázni kell a padló, a fal és minden más belső megóvására
A méhek kezelését belülről végzik, miközben vigyáznak a padló, a fal és minden más belső megóvására

A sztrók utáni lábadozást is elősegítheti a házikó rendszeres látogatása. De aki csak pihenni jön ide, az is jól érzi magát, a levegő összetétele, a méhek zsongása tökéletes relaxáció. Visszajáró vendégeim vannak, akik önmagukat nyilván nem csapják be, azaz biztosan azért jönnek vissza, mert hasznosnak érzik az itt töltött időt. Egyébként még egy érdekességet hadd mondjak el:

mi, akiknek van apiterápiás házunk, zászlóshajói vagyunk a méhek életéről, jelentőségükről és a mézről szóló „ige” terjesztésének.

Erre korábban nem gondoltam, de a két év alatt rájöttem, hogy nagyon sokat kell beszélni a vendégekhez, akik érdeklődnek is a téma iránt, hiszen azért jöttek ide, mert szeretik a természetet, kíváncsiak a méhek életére. Más méhésznek is hasznot hajtunk, hiszen a vendégek nem csak a környékről járnak ide, a Balaton közelsége miatt sok a turista, akik hazatérve, felkeresik a lakóhelyükhöz közeli méhészt, és tőle fognak mézet venni, hiszen mindig hangsúlyozzuk, hogy a termelői méznél nincs jobb méz.

méhészet méhek élete apiterápiás ház
Akik apiterápiás házzal rendelkeznek, azok sokat tesznek az ismeretterjesztésért is: a méhek életéről, jelentőségükről és a mézről is terjesztik az „igét”
Említette, hogy Antal István mentora minden tapasztalatát, tudását átadta önnek, önzetlenül. Ön mit adna át tapasztalataiból a szaklap olvasóinak?

Az apiterápiás házzal kapcsolatban annyit, hogy nem kell feltalálni semmi újat. Fontos, hogy mindig tartsuk szem előtt: a vendégek laikusok, félnek a méhektől, és mi sem tudhatjuk, hogy egy méhszúrás kinél milyen reakcióval jár. A vendég még véletlenül sem találkozhat méhvel. Ezért fontos, hogy a házból kijáró méheket azonnal kényszerítsük fel a magasba egy sövénnyel vagy kerítéssel.

A vendégek logikusan különböző habitusú, vérmérsékletű, viselkedésű emberek, ezért fontos, hogy legyen a házban jól látható helyre kiakasztva a házirendünk,

amit – főleg, ha már az érkezéskor, az első beszélgetéskor észrevesszük a „bajt” – olvassunk fel a vendégeknek, így tudni fogják az apiterápiás házban minimálisan elvárható viselkedés szabályait. Tudniuk kell, hogy nemcsak mi adjuk meg a vendégeknek a tisztelet, hanem a hely különlegességének, egyediségének megfelelően, mi is elvárjuk azt. Fontosnak tartom a termelői méz értékét is, én csak kiüvegezve értékesítek (6. kép).

Forrás: Méhészet