Mostanra a két nagyobb gyerekkel problémamentesen együtt lehet sétáltatni a kutyát. A kicsit se bántaná, de ő még csak most kezd megbarátkozni a nála nagyobb állatokkal, egyáltalán a séta gondolatával. Így ő legfeljebb hordozóban utazik velünk. Azt szeretném, ha jó élmények érnék, így inkább elébe megyek egy esetleges konfliktusnak.

Zala terel

A baromfi most már csak terelési szempontból érdekli Zalát. Nem akar ölni, zsákmányt ejteni. Bármikor bemehetne a baromfiudvarra, de nem teszi. A probléma akkor van, ha a – magunk közt szólva teljesen tyúkeszű – tyúkok szöknek ki a kutyaudvarra. Ezek közül egynek-egynek még ma is sikerül kutya általi öngyilkosságot elkövetnie.

Már nem teremtem le ilyenkor a kutyát. A jércén nincs külsérelmi nyom, Zala nem eszik belőle. Tudom, hogy nem akarta megölni a baromfit, számtalanszor láttam, hogy mikor sikerül átügyeskednie az aktuális szökevényt a kerítésen, megszűnik iránta az érdeklődése. Úgyhogy csak szentségelek egyet magamban, eltakarítom a hullát, foltozok egy sort a kerítésen, és megyek tovább. A kutya okoz kárt, de jóval több a haszna.

Mert tényleg hasznos a háztájban! Róka azóta nem vitte el baromfinkat, mióta Zala megvan. Sőt, aktívan is segítségemre van. Ugyanis nekem vannak a világon a legostobább tyúkjaim. Sokszor még alkonyattájt is úgy kellett őket összehalászni az udvarról. Szúnyogfelhőtől kísérve nem a legvidámabb dolog zegzugokban tyúkok után botladozni. Közben a kutya a kerítés túloldalán csahol… Nem engedtem be sokáig, tartva attól, hogy újra rákap a vadászatra, mint kamaszkorában. De egy este, mikor a tyúkok különösen az idegeimre mentek, megdühödtem. Kinyitottam a kaput a kutyának. Eddig is át tudta volna ugrani, derékig se ér, de hát tudja a rendet. Először bután nézett rám. Aztán második hívásra eksztázisban ugrott az udvarba.

Oda se bagózik a kecskékre, míg csak egy tyúk is van az udvarban. Akkora könnyebbség, hogy nem nekem kell velük fogócskázni! Persze szemmel kell tartani, mert túl nagy a tyúkokhoz. Szállnak is mindenfelé! Nem állatvédőknek való látvány, de hát ott vagyok, semmi bajuk nem lesz. Ha egyik-másik leül, nem akar szaladni, Zala rájuk lép, próbálná őket szájjal, orral tolni. Ilyenkor rászólok, odamegyek, felveszem a tyúkot, viszem az ól felé. Zala ezt természetesen, vidoran fogadja, elkíséri a tyúkot az ólig, ott, ha leteszem, még lök rajta egyet az orrával, aztán, mint aki jól végezte dolgát, fut a következőért.