Mikor a tyúkokkal végzett, jöhetnek a kecskék. Nem mondom, néha elkapja a hév, és nem ugrik ki azonnal az istállóból, mikor beért a kecskével, de némi emelt hangú figyelmeztetés után készségesen jön, hajtja be a következőt. És ha végzett, a „Kifelé!” vezényszóra elhagyja az udvart. Ez is nagy segítség, mert Barack kecske hajlamos elfutni a fejés elől, a gödölyéje sem kapható el egykönnyen az udvarban. Az istállóba terelt kecskéket viszont a kis helyen már könnyen tudom válogatni, csoportosítani, kezelni.

Behajtani tehát jól, kedvvel, ösztönnel tud. Nyilván nem lehet fogalmam arról, hogyan hajtana egy nyílt legelőn, nincs lehetőségem kipróbálni. Talán egyszer az a perc is eljön.

Változatlanul lenyűgöz Zala munkakedve. Jutalomfalat? Minek? Még emlékszem, mikor réges-régen próbálkoztam vele. Megette a virslifalatkákat, persze, aztán ha közben akcióztak a kecskék, csapot-papot otthagyott, és futott hozzájuk. Sétából hazaérve ma is az az első, hogy hozzájuk szalad. Nem bánkódik azon, hogy otthagyom, neki feladata van. Ivanics Mihály törzstenyésztő barátom és felesége mondták azt, hogy abból a kutyából, amit nógatni kell a terelésre, sosem lesz jó munkakutya. Bölcs szavak. Én ebből a szempontból megütöttem a főnyereményt.

Ami még megoldandó feladat

Élethelyzetünkből adódóan kutyánk most is sokat van egyedül, a rábízott jószágokkal. Ez egyáltalán nem ideális helyzet. Biztos, hogy kevesebb szociális inger éri, mint amire igénye volna. Kicsit jobban függ tőlem, mint amennyire szeretném. Én azt szeretem, ha az állataim ragaszkodnak ugyan hozzám, de azért gond nélkül boldogulnak, boldogok nélkülem is. Önálló élőlényként, saját életfeladattal. Zala maximálisan alkalmas erre, de a körülmények – kis hely, kevés feladat – ez ellen dolgoznak. Így jutottam arra, hogy szeretnék mellé egy társat. No de milyet? Egy időben azon gondolkoztam, ivartalaníttatom Zalát, és szerzek mellé egy mentett mudi társat. Ez volna az a megoldás, amit a tágabb rokonság, a hobbista közeg el tudna fogadni, ezért nem köveznének meg.

Egyre több köztük a küllemre tenyésztett családi kutya. Ami, persze, önmagában nem baj, de a fajta eredeti funkciója, a jószág melletti munka ezzel elvész. Benkár Attila óva intett attól, hogy ivartalanítsam Zalát. Könnyen győzött meg, mert titokban én is arról ábrándoztam, hogy egyszer majd, amolyan „Matula néniként” elmondhatom a kutyámról, hogy már az öregapja is nálam szolgált.

Utánanéztem a törzskönyvezési eljárásnak. A mudi törzskönyve még nyitott, ismeretlen származású kutyákat is bevesznek. Ezek a kutyák B-törzskönyvet kapnak, tenyészthetővé válnak. A folyamat kissé körülményes. A kutyának rendelkeznie kell egy negatív csípőszűrés-lelettel, és el kell menni vele egy olyan tenyészszemlére, ahol két bíró van jelen. Ha mindketten egyetértenek, akkor lesz a kutya törzskönyvezhető.