Metszés: a termésképzés kulcsa
A kivi metszésével kapcsolatban többféle tapasztalatom is van. Azt biztosan mondhatom, hogy nem 2-3 szemre kell metszeni, mint a szőlőt – ha így tesszük, akkor sok termésre ne számítsunk.
A szezon végére a növény hatalmasra nő, így a kora tavaszi metszésnél eleinte, rutin híján még sokat töprengtem metszőollóval a kezemben, hogy miként is kezdjek neki az előttem elterülő dzsungelnek. Az ezzel kapcsolatos videók tanulmányozása után magabiztosabban mertem levágni a már letermett vastagabb ágakat is, és idővel egyre nagyobb rutinra tettem szert.
Az is biztos, hogy
A metszés során mindig ügyeljünk arra, hogy a főhajtást és a termőgallyakat megfelelően egyensúlyban tartsuk, ezzel elősegítjük a termésképzést és a gyümölcsök minőségének javítását.
Mindazonáltal töredelmesen be kell vallanom, hogy volt két olyan év is, amikor engem a hullámok nem engedtek haza Baliról éppen akkor, amikor a kivit illett volna megmetszeni. Mire hazaértem, már késő volt a metszéshez, így hát rábíztam a természetre, s ugyan jó nagy dzsungellé változott a csinos kis ültetvényem, de csodálatos minőségű és mennyiségű termésem lett mindkét évben.
Betakarítás és utóélet: hogyan érleljük a kivit?
A kivi betakarítására késő ősszel kerül sor, amikor a gyümölcs még kemény, s még nem érte el a megfelelő cukortartalmat.
Én már október végétől folyamatosan figyelem az időjárás-előrejelzéseket, hogy lássam, mikor jön egy intenzívebb lehűlés és mikorra várható fagy. Ez általában november közepén következik be, így a névnapomat minden évben kiviszüreteléssel töltöm, melyben nagy segítségemre van a kis családom is.
Szedjük kocsány nélkül! Személyes tanácsom, hogy a tavaszi metszést nagyon megkönnyíthetjük magunk számára azzal, hogy a novemberi szüret során fent hagyjuk a gyümölcs kocsányát az ágakon. Részben azért, mert jobb is a terméseket e nélkül tárolni, így nem sértik meg egymást. Másrészt, mert
A frissen szedett kivit hűtőházban vagy hűvös, szellős helyen tároljuk. Optimális körülmények mellett, ami 3-5 °C hőmérsékletet és magas páratartalmat jelent, a gyümölcs hónapokig eltartható. Legegyszerűbb, ha pincében tároljuk jól szellőző dobozokban. Az oldalán sok helyen kilyukasztott sima kartondoboz megfelel erre a célra. Egy-egy dobozba ne rakjunk túl sok gyümölcsöt, mert hajlamos berohadni és könnyen össze is nyomják egymást, két-három sorba rétegezve azonban jól tárolható. Ezt betartva én még májusban és júniusban is eszem a mézédes kivimet.
Extra tipp érleléshez
Ha valaki nem tudja kivárni, hogy a kivi természetes módon, magától beérjen az itt említett tárolási módon, akkor van egy jó kis trükk a gyorsabb érleléshez: helyezzünk néhány szem kivit almával vagy banánnal együtt egy papírzacskóba. Ezek az etiléngázt kibocsájtó gyümölcsök meggyorsítják az érési folyamatot, és néhány nap alatt fogyaszthatóvá válik a kivi.
Magas C-vitamin-tartalma miatt kiváló táplálékforrás egész évben, különösen a téli időszakban, amikor kevesebb friss gyümölcshöz juthatunk.
A kivi termesztése a metszést leszámítva nem olyan nagy kihívás, s bő terméssel hálálja meg a gondoskodást. Már csak azért is érdemes saját kivit nevelni, hogy vegyszermentes gyümölcsöt fogyaszthassunk, hiszen tudjuk, hogy a messziről érkező áruról ez nem feltétlenül mondható el.
A kivi mindenképp helyet érdemel egy lelkes kertész gyümölcsöskertjében.
Szöveg, fotó: Bódi Szilvi
Ajánljuk még: