Ilyen volt például a dán főváros nevét viselő Copenhagen a 15 mázsás, makacs mén, amely azután vált híressé, hogy a waterlooi csatában 17 órán keresztül hordta a hátán Wellington hercegét, aki a Napóleonra döntő csapást mérő brit-porosz-holland haderő parancsnoka volt.

Copenhagen 1808-ban született, telivér és arab ménesből származott. Valószínűleg az utóbbi fajta adta neki a különleges állóképességet és a tüzes temperamentumot.

De a herceg elég gyors volt ahhoz, hogy elkerülje a halálos patát, az utolsó veszélyt, amellyel azon a szörnyű napon szembesülnie kellett. Lovásza megfogta a mén kantárját, és elvezette a jól megérdemelt lecsutakolásra és pihenésre.

Évekkel később, hosszú visszavonulás után Copenhagen 28 éves korában pusztult el. De a története ezzel még nem ért véget. Amikor a temetésére került a sor, a herceg észrevette, hogy a ló egyik patáját levágták. Dühbe gurult emiatt, de csak jóval később sikerült az ellopott patát visszaszerezni és visszaadni a hercegnek. A herceg fia végül tintatartót csinált a patából.

Marengo hordta a hátán Napóleont a waterlooi csatában. De gyakran használták a spanyolországi Valladolidtól Burgosig tartó 80 mérföldes (127 km) versenyvágtában is, amelyet öt óra alatt teljesített. Élete során nyolcszor sebesült meg különféle csaták során. Túlélte a Moszkvából való visszavonulást is, és a császár 52 lóból álló személyes ménesével együtt menekült az oroszok 1812-es támadása elől.

Míg Copenhagen a csata után hazatért, Marengót elfogták és Nagy-Britanniába vitték, ahol 1831-ben, 38 éves korában pusztult el. Csontvázát megőrizték, és a mai napig a londoni Imperial War Museumban áll.

Marengóval kapcsolatban az a furcsa, hogy miközben mi tudunk róla, Napóleon istállójának feljegyzéseiben sehol sincs róla említés. Ennek valószínűleg az az oka, hogy Napoleon előszeretettel adott más nevet mindennek, legyen az a felesége – Josephine, akinek valódi keresztneve Rose volt -, a szolgája vagy a lova.