Május
ágyások kiosztása, ültetőnap

Elkészül a kert, a kertgyűlésen kisorsoljuk az ágyásokat, a szerződéseket aláírja minden kertész, kiosztjuk a kertkulcsokat és befizetik az első szezon „ágyásbérleti díját” a pénztárosnak. Minden kertésznek van saját kulcsa a kerthez, mindenki akkor jár be, amikor akar. A kertek alapvetően zártak, általában zárva van a kertkapu akkor is, ha vannak bent kertészek, de az érdeklődőket beengedjük, körbevezetjük.
Az ablakpárkányon nem tudunk annyi palántát nevelni, amivel az ágyást megtölthetjük, ezért érdemes közösen is rendelni palántákat erre szakosodott vállalkozásoktól. Közben megbeszéljük a fűszerkert és a virágos ágyások ültetését is.
A cél az, hogy az ültetőnapra minden készen álljon, mindenki tudja, mit fogunk csinálni, mi hova kerül. Kijelöljük az ültetőnapot, általában szombaton vagy vasárnap tartjuk, készüljünk fel, hogy legalább 4-6 órás elfoglaltság lesz. Ez az egyik legfontosabb esemény a kertalapítás során. Ekkor kerülnek a földbe a palánták, megvalósul a fűszerkert. Mérföldkő ez a kert életében, ekkor valóban elindul az első termőszezon. Növényorvos segíti a helyes ültetést.
Június, július
kertibútor-építés

A növények csöndben növekednek, mi pedig rákészülünk a kerti bútorok építésére.
Ezek hétvégi elfoglaltságok, egy-két nap alatt meg lehet építeni mindent, ha vagyunk elegen és van szerszám. Emellett készítsük el a tűzrakó helyet, a homokozót a gyerekeknek, lakjuk be a közösségi teret. Elkezdenek gyűlni a szerszámok, így azok tárolásáról is gondoskodni kell. Az első szezonban elég egy nagyobb faláda, amit magunk építünk, a későbbiekben rendes szerszámtárolót szokott a közösség építeni vagy támogatásként kapni. Mindig legyünk figyelemmel arra, hogy a kert jól nézzen ki, ne legyen összevisszaság, oda nem illő dolgok ne kerüljenek be.

Elérkeztünk a kert ünnepélyes megnyitójához. Általában a kezdetektől foglalkozik a kerületi sajtó a kert alapításával, többször szerepel a projekt a kerületi újságban, tévében, a megnyitó pedig ennek a betetőzése, amin részt vesz a polgármester, a képviselők és mindenki, akinek köze volt a kert megvalósulásához. A tagok süteményt, pogácsát hoznak az eseményre, esetleg az elkészült tűzrakó helyen is főzhetünk valami finomat. A következő években is szokás megünnepelni a kert születésnapját hasonló eseménnyel, mint a megnyitóünnepség.
Megjelennek az első termények, és megjelennek az első kártevők is. Sok kertész elmegy nyaralni, megbeszélik az otthon maradó társakkal, hogy öntözzék egymás ágyását. A közösségi kertekben nem nyúlunk más ágyásához, ez szabály, viszont külön kérésre segítünk a nyaraló kertésztársnak az öntözésben. A kártevők azonosításában és a védekezésben segít a növényorvos, aki eljön a kertbe és elmondja, bemutatja a megfelelő védekezést.
Augusztus
kertstatisztika

Ilyenkor kezd tömegesen beérni a termés. Érdemes az első szezonban kertstatisztikát készíteni, minden ágyástulajdonos mérje és vezessen táblázatot a terményei mennyiségéről, ebből látszik ugyanis, hogy meglepően sok terményt ad a közösségi kert.
A kertészek megmutatják a kertet, a saját ágyásukat az érdeklődőknek. A közösség találja ki a programokat, maga szervezi meg a nap eseményeit. Ez kedvelt sajtóesemény, illetve családok, a környék lakói látogatnak a kertbe, ahol beszélgetések alakulnak ki, esetleg kóstolót kapnak a termésekből.