Egy öt éves kutatás eredménye látott napvilágot, melyben ausztrál gazdák és kutatók együtt vizsgálták a zéró kibocsátásra való átállást. A cél az volt, hogy ezt a folyamatot az állattartók szemszögéből vizsgálják.

„Korunk egyik legnagyobb kihívása, hogyan választhatnánk szét a mezőgazdaság termelékenységét az üvegházgázok kibocsátásától” – idézi a tanulmány vezető szerzőjét, Matthew Harrisont, a Tasmán Mezőgazdasági Intézet (TIA) professzorát a Phys.org.

Ehhez Harrison és csapata helyi gazdákkal együttműködésben vizsgáltak több olyan stratégiát, melyek a kibocsátások csökkentésére irányultak. A modelleik alapján azt állapították meg, hogy

A tanulmány egyik fő tanulsága, hogy nem lehet egy metódusra alapozni a zéró kibocsátást. Azonban megfelelően összeválogatva a módszereket akár csökkenhetnek is a kiadások, miközben klímasemlegessé válik a gazdálkodás.

A három legjobb stratégia, amit a gazdák együtt alkalmazhatnak: a tenyésztés során a jobb takarmányhasznosítású egyedekre szelektálni, olyan takarmányok etetése, melyektől csökken az üvegházgázok kibocsátása, valamint minél több szén megkötése a légkörből fákban illetve a talajban.

A legköltségesebb megoldás a kibocsátás ellensúlyozására az volt, ha valaki inkább karbon-krediteket vásárolt ahhoz, hogy tovább folytathassa az eddigi tevékenységét ugyanolyan kibocsátások mellett. Érdemes tehát gazdasági okokból is megfontolni az átállást.

Harrison azonban rámutatott, hogy igen nehéz lenne a teljes állattenyésztési ágazat számára elérni a zéró kibocsátást. Sokkal gyakorlatiasabb lenne megcélozni az évenkénti csökkentést.

„A gazdálkodóknak a saját gazdaságuk korábbi évekbeli kibocsátásaihoz viszonyítva kell megítélniük a kibocsátásukat. Nem szabad a saját üvegházhatású gázkibocsátásukat más termelőkéhez viszonyítaniuk” – hangsúlyozta Harrison.