Hitrendszerük manapság már csak babonaságnak tűnik és néhány hagyományőrző közösségtől eltekintve nem igazán tulajdonítunk jelentőséget neki. Igaz, hogy néhány évezred alatt sokat „változott” a világ, és sokat „fejlődtünk” mi, emberek is, de elődeink hiedelmei vajon tényleg csak gyerekes képzelgések voltak? Vagy esetleg mivel ők még sokkal közelebb álltak a természethez, lehetséges-e, hogy tisztábban hallották halkan suttogott mondandóját?
Világok találkozása
Az ősi kultúrák (pl. kelta, egyiptomi) számára a napfordulók nem csupán egy bizonyos napot jelentettek, hanem egy olyan időablakot, amikor a „földi” és az „égi” világ közötti fátyol elvékonyodik. Úgy tartották, hogy ilyenkor sokkal erősebbek a kozmikus energiák, ami segíti az információáramlást, illetve az átjárást a síkok között. Jellemző volt erre az időszakra az intuíció megerősödése, ami könnyebbé tette a „másik oldalról” érkező üzenetek fogadását. Az emberek nyitottabbá, érzékenyebbé, fogékonyabbá váltak a nem-fizikai valóságra, jobban odafigyeltek megérzéseikre, álmaikra. Gyakran előfordult, hogy a megszokottól intenzívebb álmokat láttak. Az ősi kultúrák éppen ezért végeztek ilyenkor különleges rituálékat, jóslásokat, gyógyításokat, varázslatokat, mert úgy gondolták, hogy ezek hatékonysága megnő a túltengő kozmikus energia miatt. És még azért is, hogy megvédjék magukat a gonosz erőktől, gonosz lényektől, akik számára szintén kedvezőbbek voltak a feltételek a mi világunkba történő átlépéshez.

Fotó: Dr. Haszonits Győző
Az orbáncfű a fény legtüzesebb gyermeke
Az ezidőtájt virágzó növények -különösképpen az orbáncfű- presztízse az egekig hatolt, mert abban hittek, hogy a gyógynövények ilyenkor rendelkeznek a legnagyobb gyógyító erővel, mivel a lehető leghosszabban részesültek a napsugarak áldásos hatásában. Ezért gyűjtötték ekkor a nap szimbólumának tartott orbáncfüvet, mert úgy vélték, maximálisan feltöltődik a Nap energiájával. Később aztán védelmi és gyógyító céllal használták. A rontás, a gonosz lények (boszorkányok, démonok), illetve a betegségek elleni védekezésre, valamint a sebek, sérülések gyógyítására, Gyakran akasztották az ajtókra, ablakokra, hogy megvédje a házat és lakóit, vagy a pajtákba, hogy a jószágot óvja. Voltak, akik a ruhájukra tették, vagy védelmező talizmánként hordták magukkal.