Bár az üvegfúvás az ókori római korban született, az üvegpalackok akkori magas ára miatt a legtöbb bort agyagüvegben tárolták. A 17. és 18. századig az üvegpalackos borok egyre népszerűbbé váltak, de a borospalackok űrtartalma általában 600-800 ml között mozgott. Bordeaux ekkor már nagy hírnévre tett szert, és Nagy-Britannia, a „soha meg nem dőlő birodalom” volt a francia bor legnagyobb exportőre.

Fejfájást okozott, hogy az Egyesült Királyságban a mértékegység a brit gallon, míg Franciaországban a liter volt. Az átalakítás megkönnyítése érdekében a bordeaux-i tölgyfahordók szállításának szabványa 225 liter, ami azt jelenti, hogy körülbelül 5 gallon. A gyakorlat pedig bebizonyította, hogy ez a specifikáció nagyon alkalmas tengeri szállításra is.

Azaz 1 tölgyfahordó, vagyis 225 liter megfelel 50 gallonnak, 25 doboz megszorozva 12 palackkal, megkapjuk a 300 palackot, s ha ezt szintén megszorozzuk 0,75 literrel, kijön a 225 liter. Így született meg az úgynevezett egy standard palack.

Érdemes megemlíteni, hogy egy doboz bor űrtartalma 9 liter, aminek alapján született meg a nemzetközi szabványos doboz. Mivel a 9 liter pontosan egyenlő 2 gallonnal, ma már elterjedt, hogy 6-ot csomagolnak egy dobozba, mivel ez pontosan egyenlő 1 gallonnal.

Az 1970-es években az Egyesült Államokban és Európában is egységesítették a borosüvegek méretét, és a 0,75 literes űrtartalom lett az elfogadott standard.

Az italok palackozásának, illetve annak, hogy ilyen formában árulják őket, Sir Kenelm Digby angol diplomata volt az ősforrása, ő ugyanis már 1632-ben feltalálta az üveges bort, ami a tizenhetedik században egyre inkább kiszorította a korábbi kancsókat, amelyekben az ital az asztalra került. Digby idejében a bort nem üvegben importálták, hanem hordókban, és már Angliában palackozták, és ez Rees Price skót palacktörténész 1910-es előadása szerint ehhez nem ártott, ha a palackok többé-kevésbé azonos méretűek. Bár Price kifejezetten az angol és skót palackok jelzéseivel foglalkozott, az űrtartalmukkal már kevésbé, az jól látszik, hogy már a hasas palackok idején is megvolt a törekvés az uniformizálására, de ez a gyártás kézi jellegéből és abból fakadóan, hogy a palackokat készítő üvegfújók nem éppen a szakmájuk mestereiként dolgoztak, így nem mindig jött össze.

A borosüvegek a 16-17 században kezdtek elterjedni, mint a bor fő tárolási formája, addig a hordókból egyenesen a kancsóba, vagy tömlőkbe került az ital a fogyasztáshoz.

Nézzünk meg néhány szabványosított, bár kevésbé elterjedt palackméretet:

1. Half Quarter/Topette: 93,5 milliliter

Egy fél literes palack űrtartalma csak körülbelül 1/8-a a normál palackénak, általában mintabor tárolására használják kóstolás céljából.

2. Piccolo/Split: 187,5 milliliter

A „Piccolo” olaszul „kicsit” jelent. Egy piccolo palack űrtartalma 187,5 milliliter, ami egy szabványos üveg 1/4-ének felel meg, ezért Quarter Bottle-nek is nevezik. A szállodák és repülőgépek gyakran kínálják ezt a kis kapacitású habzóbort a fogyasztóknak.