0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2025. augusztus 19.

Van egy jó fermentálós receptje? Küldje be és nyerjen

A kalandos kedvű konyhatündéreket igyekeznek ösztönözni azzal a receptversennyel, melyet a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége három másik szervezettel közösen hirdetett meg. Július végéig lehet pályázni.

Az „Ételed legyen a gyógyszered!” életszemléletet szeretné divattá tenni a Kor Kontroll Társaság, a Magyar Elhízástudományi Társaság, valamint a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége, ezért közösen hirdettek receptversenyt, melynek fókuszában a fermentálás szerepel. Az a természetes tartósítási módszer, amelynek segítségével az erjesztés során termelődő probiotikumok, enzimek, vitaminok megkönnyítik az emésztésünket, támogatják immunrendszerünket. Tízezer éves kínai leletek bizonyítják, hogy Ázsiában már akkoriban is fermentáltak, sőt! Ma is sokkal erősebben él az ázsiai konyhaművészetben, mint az európaiban – olvasható a Kor Kontroll Társaság honlapján.

Az eddig beérkezett receptek Budapestről, Gyöngyösről, Mezőhegyesről, Ráckevéről, Zalaegerszegről, Nagykovácsiból és még sok-sok vidéki településről jöttek.

A pályázók között akad dietetikus, ügyvéd, újságíró, édesanya, nagymama, táplálkozáskutató, vagy éppen egy aprócska étterem működtetője.
kimchi
Fotó: Freepik

Tavaly Laoszból, idén Amerikából, Floridából kaptuk a legtávolabbi pályázatot. Az izgalmas receptek között található: fermentált chiamagos zabkása házi szilvadzsemmel, kapros fermentált uborkaleves házi joghurttal, fermentált céklalében marinált tojás, böllérkáposzta, diós-rozmaringos kovászos kenyér, feta sajtos házi bazsalikomos-pestos tészta, vagy éppen fermentált citrom.

Tavaly egy kiadványban mutatták be a díjátadón kóstolásra kínált nyertes ételeket. Ez idén is a tervek között szerepel. A receptverseny célja, hogy a pályázókat ösztönözzék: bátran kísérletezzenek, varázsoljanak és legyenek részesei egy új „tudatos és gyógyító konyhaművészet” megteremtésének!

Beküldési cím:

receptverseny@korkontrolltarsasag.hu

Beküldési határidő: 2025. július 31.

A nyerteseket értékes jutalmak- étrend-kiegészítők, ingyenes szűrővizsgálati voucherek, wellness hétvégék – várják.

Forrás: Kor Kontroll Társaság/MTI