Egyszer fent egyszer lent
A fosszilis maradványok tanúsága szerint a ma ismert és termesztett szőlő ősei, a Cissitesek kb. százmillió évvel ezelőtt jelenhettek meg. A harmadkor kellemesen meleg éghajlata lehetővé tette, hogy szerte a világban sokfelé megvessék gyökereiket, majd a negyedkorban beköszöntő jégkorszak igencsak megtizedelte számukat és elterjedési körük is összetöpörödött.
A jégtakaró előrehaladtával a szőlőfajoknak menekülniük kellett, próbáltak dél felé húzódni, de a nyugat-keleti irányban húzódó hegyláncok akadályt képeztek, ami sok faj kipusztulásához vezetett. Észak-Amerikában a hegyláncok inkább észak-déli irányúak voltak, így a fajok könnyebben vándorolhattak délre, a melegebb éghajlatú területekre.
Az emberiség formálta, mígnem ő is átformált minket
Az egyiptomiak már i.e. 5000 körül termeszthették a szőlőt, de a görögök voltak azok, akik a szőlőtermesztést és a borkészítést művészetté emelték. A szőlőtőkéket a Földközi-tenger mentén lévő gyarmataikon is meghonosították, így terjedhetett el a mediterrán régióban. A rómaiak a görögöktől vették át a borászati technikákat, majd továbbfejlesztették azokat.
Amikor a birodalom terjeszkedett, a katonák és a telepesek magukkal vitték a szőlőtőkéket, közbenjárásukkal jutott el a szőlő és a borkultúra a mai Franciaország, Spanyolország, Portugália és Németország területére. Ezzel a szőlő meghódította Európát. A 15. századtól kezdve a nagy földrajzi felfedezések és a gyarmatosítás hullámával érkezett meg Amerikába, Dél-Afrikába és Ausztráliába. A spanyol és portugál misszionáriusok és telepesek ültették el az első szőlőtőkéket Mexikóban és Peruban, majd onnan terjedt tovább északra és délre. A 19. században a szőlőgyökértetű szinte az összes európai szőlőültetvényt elpusztította. A borászok az amerikai, filoxérának ellenálló szőlőfajtákra oltották az európai szőlőket, ami megmentette a szőlőtermesztést és így az tovább terjedhetett a világban.
Egy hatalmas félreértés
Az eredeti héber és görög nyelvekben, amelyeken a Biblia íródott, több szó is utal a szőlőből készült folyadékokra. A „bor” fogalma tehát nem annyira egyértelmű, mint első olvasatra gondolnánk. A yayin (héber) a leggyakoribb szó, ami a modern kutatók szerint egy gyűjtőfogalom volt, ami egyaránt utalhatott a teljesen erjedt, alkoholos italra, az erjedés alatt lévő mustra, és a friss szőlőlére is, tehát lényegében minden szőlőből készült italra.
Hogy mikor melyikre gondolhattak, arra leginkább a szövegkörnyezetből lehet következtetni. A tirosh héber szó kifejezetten az erjedetlen szőlőlére vagy az „újborra” utal. A Biblia több helyen is „tirosh”-ként említi az áldást, a bőséges termést, ami egyértelműen az édes, friss szőlőlére vonatkozik, nem pedig az erjedt borra. A görög Újszövetségben használt oinos szó szintén utalhatott az erjedt és erjedetlen szőlőlére is kontextustól függően.
