A kutatók szerint ezért a jövőben nem lesz elegendő általános ajánlásokat megfogalmazni. A mediterrán térség, az alpesi régiók és az atlanti éghajlatú területek eltérő, helyspecifikus alkalmazkodási stratégiákat igényelnek, amelyek figyelembe veszik a helyi tartásmódokat és klimatikus adottságokat.
A Kárpát-medence az egyik leggyorsabban melegedő európai régió, ahol a 35 °C feletti nyári napok száma és a tartós hőhullámok hossza már most is növekvő tendenciát mutat.
A hazai tejtermelő állomány döntő többsége zárt vagy félig zárt istállós rendszerben van, legelőhöz korlátozott hozzáféréssel. A kutatás szerint éppen ez a tartásforma van a leginkább kitéve a jövőbeni hőstressznek.
Számos magyarországi telep infrastruktúrája a korábbi évtizedek klimatikus viszonyaira lett tervezve, ahol a természetes szellőzés elegendőnek bizonyult.
A takarmányoldali kitettség szintén erős. A hazai szarvasmarha-ágazat jelentős mértékben támaszkodik a gyepterületekre és a silókukoricára. Az elmúlt évek aszályai már megmutatták, hogy a kukoricahozam drasztikusan visszaeshet, a gyepek kiéghetnek, ami közvetlen költségnövekedést és takarmányimport-kényszert eredményez.
Célzott alkalmazkodás szükséges
A kutatás szerint nincs mindenhol alkalmazható, egységes megoldás, de az alkalmazkodási irányok jól kirajzolódnak.
A legelőn tartott állatok esetében az árnyékot adó fák telepítése, természetes menedékek és beállók kialakítása csökkentheti a hőterhelést, miközben a tájhasználat ökológiai értéke is nő.
A zárt tartású rendszerekben az istállók korszerűsítése válik kulcskérdéssé.
A leginkább kitett, marginális térségekben az állománysűrűség mérséklése is felmerülhet, mint olyan lépés, amely egyszerre csökkenti a hőstressz kockázatát, a környezeti terhelést és a gazdasági sérülékenységet. Ez érzékeny kérdés, különösen az intenzív tartásra épülő régiókban, mégis a korai alkalmazkodás enyhítheti az átmenet terheit.
