Legyen szó a kozmetikai vagy az egészségmegőrző kúráikról az aloé gyakran az alapanyagok között szerepel. Ez a pozsgás növény nemcsak túlélőművész, hanem egy valóságos biokémiai gyár, amelynek leveleiben értékes hatóanyagok százaiból álló koktél rejtőzik.

Hol és hogyan termesztik?

Leginkább Mexikóban, az Amerikai Egyesült Államok déli államaiban, a Kanári-szigeteken és Észak-Afrikában találkozunk hatalmas ültetvényeivel. A növény szereti a tűző napot és a jó vízelvezetésű, homokos talajt, legfőbb ellensége a pangó víz és a fagy.

A termesztés során a türelemre alapozzunk otthon is: bár a növény gyorsan nő, a levelek hatóanyag-tartalma általában a harmadik-negyedik évre éri el a csúcsát. Az betakarítást többnyire kézzel végzik üzemi méretekben is, hiszen ügyelni kell arra, hogy csak a legalsó, legidősebb leveleket vágják le, hagyva, hogy a növény középső része tovább fejlődhessen. Ezzel a módszerrel egy-egy ültetvény akár hosszú évekig is fenntartható marad.

Télen a 15-16 °C-os világos helyiség a legoptimálisabb számára, de a hőmérséklet semmiképp ne süllyedjen 5 °C alá a teleltetőhelyén.

Öntözni mérsékelten kell, lévén egy levélszukkulensről van szó, és mint minden pozsgás növény vízraktározásra rendezkedett be. Amikor a leveleken érezzük, hogy nem eléggé rugalmasak, hanem kezdenek puhulni, az azonban már növény szomjazásának a jele.

A levéltől a flakonig

Az Aloe vera feldolgozása versenyfutás az idővel. Amint levágják a levelet, a benne lévő értékes anyagok oxidálódni kezdenek, ezért az ültetvények közvetlen közelében felállított feldolgozóüzemekbe szállítják a leveleket. Az első és legfontosabb lépés a levelek alapos mosása, majd a „filézés”. Ennek során elválasztják a külső, zöld héjat a belső, kocsonyás géltől.

A kinyert tiszta gélt ezután stabilizálják – általában hideg eljárással –, hogy megőrizzék a vitaminok és enzimek szerkezetét. Ha nem így tennének, a gél pillanatok alatt elveszítené gyógyerejét, pont úgy, ahogy egy félbevágott alma megbarnul.