0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2026. március 17.

A gázolajban sült ribizlitől a kreatív növényhasználatig

Hogyan jut el valaki egy óvodáskori félreértésből oda, hogy gyógynövényekből, ehető vadnövényekből oszt meg recepteket a kreatív növényhasználat jegyében? Interjú Nagy Z. Róberttel, állandó szerzőnkkel, a 20 éves Herbáció magazin főszerkesztőjével.

Visszatérve a gyógy- és fűszernövények kedvező hatásait már a népi gyógyászat felismerte tapasztalati úton. Ennek azóta a tudományos magyarázatai is megszülettek, azaz ma már tudható, hogy az adott növényben melyik hatóanyag vagy hatóanyag csoport felelős a már a régóta ismert kedvező hatásért. A fűszernövényeknek a régi időkben, amikor még nem volt hűtőszekrény, nem csak az volt a célja, hogy ízletesebbek legyenek az ételek, hanem az is, hogy a romlásukat előidéző mikroorganizmusokat a fűszerek hatóanyagai tartották vissza egy ideig, így később romlott meg az étel. Vagy ha kicsit már megromlott és az is megették az emberek, akkor bizonyos fűszerek, mint a kakukkfű, fokhagyma, vagy akár az oregánó gondoskodott arról, hogy mégse legyen belőle komolyabb ételmérgezés.

A Zimmer Feri című klasszikus vígjátékban is jól bemutatják a hazai vendéglátás csínját-bínját, köztük azt, hogy ha csak kicsit büdös a hús, jó sok fokhagymával még menthető, kitálalható a vendégeknek – így ment ez régen is…
fűszerek
Illusztráció/Designed by: Freepik

A hagyományosan a népi gyógyászatban alkalmazott gyógynövényeknek a hatásait már tudományos bizonyítékok is alátámasztják, ám világszinten a növényekben lévő ilyen lehetőségek feltérképezése elég lassan halad, de halad. Ennek oka, hogy míg egy gyógyszergyár, ha megalkot egy új gyógyszermolekulát, amit őrületes pénzekért kifejleszt, letesztel előbb laboratóriumi, majd kórházi keretek között és beválik, majd engedélyezteti, akkor a nagy befektetetett összeg idővel visszajön, hiszen levédeti azt a molekulát, és így pénzt keres vele. Ha valamilyen betegségre gyógynövényben keresnék az ellenszert és megtalálnák, azt ugye nem lehetne levédeni olyan egyszerűen, mint egy mesterséges molekulát. Egy növényhez, vagy növényi hatóanyaghoz szinte bárkinek hozzáférése van.

Mi a helyzet a kultúrnövények kreatív felhasználásával? Azt ti magatok találjátok ki, kísérleteztek velük?

Nagyon régi, többszáz éves szakácskönyvekből is lehet ötleteket meríteni, más országok gasztro-kultúrájából szintén. Lehet ezeket tovább gondolni, és van, amit a csapat tagjainak ötletei alapján kísérletezünk ki. Egyik kollégánk most a karotkával kísérletezik, ami egy sárgarépa alapú marcipán. Ez az alapanyag elég távol van a mandulától, ami alapvetően a marcipán alapanyaga. De ha már a marcipánnál tartunk, rengeteg hamis marcipán recept van fent az interneten is (ezek sem mandula alapúak, mivel ez egy elég drága alapanyag), és ezekbe a hamis marcipánokba is nagyon jól beilleszthetők egyes gyógynövények ízei, mint a levendula, vagy citromfű.

Egy másik munkatársunk évek alatt tökélyre fejlesztette, hogy otthonában csak ehető szobanövények voltak, ami nagyon menő, hogy reggelente körbejárta a lakást és a szendvicsére így pakolt friss zöldeket.

Itt is egy egyszerű alapgondolatból indult minden: számtalan cikk szól arról, hogy ahol gyerek, kutya vagy macska van a lakásban ott ne tartsunk mérgező szobanövényeket. Nos akkor maradnak a nem mérgezők, ezekből pedig csak ki kellett válogatni azokat, melyek még ízletesek is…

Forrás: magyarmezogazdasag.hu

Magazin ajánló:

·Mizsei Károly
·Mizsei Károly
Onlineüzletág-vezető. 2018-ban került a magyarmezogazdasag.hu-hoz szerkesztőként. Előtte néhány évig szabadúszó újságíróként tevékenykedett, elsősorban az élelmiszeripart érintő témákban írt. Korábban négy évig volt a JOY szerkesztője, rendszeresen írt a Playboyba és a CKM-be, egy időben szerkesztette az Active Beauty magazint, karrierjét a Maxima magazinnál kezdte. Specialitása a szórakoztató tartalom készítése. A Magyar Mezőgazdaság csapatát elsősorban magazinos újságírásra fókuszáló tudásával, tapasztalataival erősíti, az agrárszakmai tartalmak készítésébe nem kontárkodik bele, ezt meghagyja szakértő kollégái számára.
Onlineüzletág-vezető. 2018-ban került a magyarmezogazdasag.hu-hoz szerkesztőként. Előtte néhány évig szabadúszó újságíróként tevékenykedett, elsősorban az élelmiszeripart érintő témákban írt. Korábban négy évig volt a JOY szerkesztője, rendszeresen írt a Playboyba és a CKM-be, egy időben szerkesztette az Active Beauty magazint, karrierjét a Maxima magazinnál kezdte. Specialitása a szórakoztató tartalom készítése. A Magyar Mezőgazdaság csapatát elsősorban magazinos újságírásra fókuszáló tudásával, tapasztalataival erősíti, az agrárszakmai tartalmak készítésébe nem kontárkodik bele, ezt meghagyja szakértő kollégái számára.