A jelenséget azonban nem csupán a divatok mozgatják, legalább ilyen fontos szerepet játszik benne a korunkra jellemző erősödő empátia is. Egyre többen gondolkodnak másként az állatokról, és nem kizárólag gazdasági szerepük felől közelítenek hozzájuk. Pongrácz Péter szerint ma sokan már érző, értelmes lényként tekintenek a haszonállatokra is, ami kézzelfogható szemléletváltást eredményez. Ez a hozzáállás számos gazdát arra ösztönöz, hogy nagyobb figyelmet fordítsanak az állatok gondozására, viselkedésük megértésére, és olyan kapcsolatot alakítsanak ki velük, amely sok tekintetben a hagyományos társállatokkal való együttéléshez hasonlít.

A városi ember így akár a lakásában vagy annak közvetlen környezetében élheti újra a vidéki lét egy szeletét, miközben közvetlen, személyes kapcsolatba kerül az állatokkal. Ebben az értelemben a szokatlan „házikedvencek” tartása egyszerre nosztalgikus és a természet közelsége iránti vágy kifejeződése, amely sokak számára ellensúlyt jelent a városi élet elidegenedettségével szemben.

Másként a malaccal, másként a kutyával

Az újfajta tartásmódok óhatatlanul átalakítják az ember és az állat közötti kapcsolatot. Anni Jääskeläinen finn állatviselkedés-kutató tapasztalatai szerint a különbség szinte drámai, mintha két, eltérő állatvilág működne egymás mellett. A nagyüzemekben az állatok többnyire „tömegként” jelennek meg, szűk istállókban élnek, standardizált körülmények között, ahol a rendszer elsődleges célja a minél hatékonyabb termelés. Ezzel szemben egy házikedvencként tartott sertés vagy tyúk egészen más bánásmódban részesül. Személyes figyelmet kap, a gazda az egyéni szükségleteihez igazítja a gondozását, és olyan kapcsolat alakul ki közöttük, amelyben helyet kap az érintés, a megszólítás és a kölcsönös megszokás – sok tekintetben hasonlóan ahhoz, ahogyan egy kutyával vagy macskával élünk együtt.

„A különbség óriási, a termelésben az állatok csupán nyersanyagnak számítanak” – fogalmaz a kutató. Míg az ipari állattartásban az állatok életét és halálát elsősorban a profitlogika határozza meg, addig a társállatok esetében az érzelmi kötődés kerül előtérbe. Ezekhez az állatokhoz beszélünk, simogatjuk őket, megszólítjuk, és sokszor úgy bánunk velük, mintha emberi társaink lennének.

A finn kutató egy különösen beszédes példát is elmesélt.

Jääskeläinen szerint a társadalom többsége ezt a kettősséget gyakran észre sem veszi, a kívülállók többnyire a gondoskodó gazda és a nyugodt állatok idilli képével találkoznak, miközben az ipari állattartó telepeken élő állatok jelentős része soha nem tapasztal meg hasonló figyelmet. Így két, egymás mellett létező világ rajzolódik ki, amelyek közötti szakadék igazán csak akkor válik nyilvánvalóvá, amikor valaki személyesen szembesül a rendszer rideg valóságával.