A rovarok közt a méhek a legfontosabb képviselői a beporzóknak. A Földön létező több mint 20 ezer méhfajból hazánkban mintegy 700 méhfaj van jelen. Legismertebbek a méhészek által tartott nyugat-európai mézelő méhek, vagy ahogy sokan nevezik őket, a házi méhek. A beporzók munkájának sokkal több eredménye van, mint azt gondolnánk. Azon túl, hogy nekik köszönhetjük asztalunkon a hüvelyeseket, zöldségeinket, gyümölcseinket, az olajos magvakat és az olajat, állati beporzású növények lehetnek az alapanyagai számos gyógyszernek, épület- és bútorfának, bioüzemanyagnak és sokoldalúan felhasználható rostszálaknak is.
Ugyanakkor ne felejtsük ki a felsorolásból a mézet sem! A beporzók jelenlétének köszönhető a madárdal és a virágillat is. Világszerte csaknem évi 150 milliárd euróra becsülik a vad rovarok által végzett beporzó munka értékét. Mi történne, ha nem végzik majd el ezt a munkát? Összeomlana az élet a Földön! A figyelmünkre tehát szükségük van.
Nevük és hatalmas termetük ellenére békés kis rovarok, nem támadók, és fullánkjukat csak ritkán használják. Egyben ők a tavasz legelső hírhozói, hiszen elsőként porozzák be a korai virágokat. A méhek általában társas lények, de számos olyan vadméhfaj található, akik inkább egyfajta magányos harcosként végzik tevékenységüket.

Figyelmünket már csak amiatt is rájuk kell fordítani, mert a klímaváltozás hatással van szaporodásukra. Ami azért jelentős probléma, mert ha a magasabb hőmérséklet miatt túl korán kelnek ki, akkor könnyen táplálék nélkül maradnak, a télire hibernálódó fajok egyedei pedig gyorsabban használják fel esszenciális zsírtartalékaikat. Mindez radikálisan csökkenti az amúgy is veszélyeztetett beporzók túlélési és szaporodási esélyeit.
A Würzburgi Egyetem kutatói 160 bajorországi helyszínről származó 5 faj 15 ezer „téli álmot alvó” egyedét összegyűjtve különböző éghajlati forgatókönyveket szimuláltak – olvasható a Phys.org portálon. A Functional Ecology folyóiratban megjelent tanulmányuk szerint meleg tavaszi körülmények között mind az öt faj a szokottnál korábban kelt ki.
A nyáron kelő fajok ráadásul gyorsabban és nagyobb, akár az eredeti egyharmadát is meghaladó mértékben veszítettek testtömegükből melegebb körülmények között. Más kutatási eredmények szerint kéthétnyi éhezés 50-87 százalékos visszaesést jelent a királynők utánpótlásában – ez azt is jelenti, hogy a tavaszi időszak a legkritikusabb a vadon élő beporzók számára, nem pedig az, amikor már az aktív dolgozók gyűjtik a virágport.



