A méhészeti aktualitásokról Juhász Zsolttal, az OMME Somogy vármegyei szaktanácsadójával beszélgettünk.
A hétköznapokban nem igazán szoktunk belegondolni, hogy a méheknek – és általában a beporzó rovaroknak – milyen szerepük van az ökoszisztémában és az élelmiszer-termelésben. Az asztalunkon található élelmiszerek egyharmadát, a termesztett élelmiszereinknek pedig a kétharmadát a méhek és egyéb beporzók munkájának köszönhetjük. A méhek beporzó tevékenysége nélkül számos növényfaj képtelen lenne szaporodni, ami komoly hatással lenne a biodiverzitásra is.

A Földön fellelhető közel 20 ezer méhfaj közül Magyarországon körülbelül 700 faj él. Ebből a többszáz méhfajból a méhészek egyet, a mézelő méhet tartják kaptárakban. A vadméhek számának folyamatos csökkenésével a mézelő méhek egyre nagyobb szerepet játszanak ökoszisztémánk fenntartásában. Mivel méhek nélkül nincs élet, és méhészek nélkül nincsenek méhek, ezért kijelenthető, hogy a méhészek munkája nemzetstratégiai szempontból is fontos. Hazánkban a mintegy 20 ezer méhész összesen 1,2 millió méhcsaládot tart, és átlagos évben 30 ezer tonna mézet termelnek, aminek kétharmadát exportálják.
Sőt, kifejezetten kedvező is lehet – vallja Juhász Zsolt –, mert hidegben nem fiasít a méhanya, ebben az állapotban pedig kártevőmentes állapotot lehet elérni a kaptárban. A hideg helyett most az aszály okoz nagy problémát, ugyanis a lágyszárú növények fejlődése korlátozottabb, kevesebb nektárt, virágport termelnek, ezáltal a méhek is nehezebben tudnak táplálékhoz jutni. A fásszárúaknál más a helyzet, a talaj mélyebb rétegeiben lévő nedvességet elérik, így a virágzás során több nektárt, virágport termelnek.
Az aszály mellett jó ideje nagy gondot okoz a nagy ázsiai méhatka (Varroa destructor), ami behurcolás útján jelent meg hazánkban. A védekezés ellene rendkívül nehéz, ugyanis több szintetikus rovarirtó szer esetében rezisztens, így több méhész inkább a természetes védekezést választja szerves savak vagy illóolajok formájában. A hideg tél ebből a szempontból kedvező volt, mert fiasmentes állapotot eredményez a kaptárban, ennek az atkának pedig fedett fiasban kell eltöltenie életének egy jelentős részét ahhoz, hogy szaporodhasson.
A szakember szerint a vándorlásnak, mint alternatív méhlegelők utáni mozgása a méhésznek, most és a jövőben is nagy szerepe lesz, hiszen azok az élőhelyek, ahol 10-15 évvel ezelőtt sikeresen lehetett egy méhészetet vezetni, a környezeti változások miatt mostanra nem biztos, hogy egy teljes évben elegendő és megfelelő táplálékot biztosítanak a méhek számára. Ez a módszer a mezőgazdasági termelést is támogatja, hiszen a méhek beporzó tevékenysége kimutathatóan növeli a termésátlagot – például repcénél a magtermés mennyiségét jelentős mértékben növelheti.

A vándorlás mindazonáltal kockázatos is, mivel a méhész által jónak vélt terület több környezeti tényező hatására is rövid időn belül megváltozhat, és akkor gyakorlatilag nem beszélhetünk gazdasági méhészkedésről.
Ma Magyarországon négyzetkilométerenként 12-13-ra teszik a méhcsaládok számát, ami Európában az egyik legsűrűbb arány területnagyságra vetítve, tehát joggal mondhatjuk azt, hogy a háziméhek, vagyis a kaptárban tartott méhek végzik el a beporzó munka jelentős részét – vallja Juhász Zsolt. Ez az ország változatos természeti adottságainak és növényvilágának köszönhető, ami megalapozta a magyar méhészet hagyományait hosszú évszázadokon keresztül. Fontos tehát, hogy megőrizzük ennek a hivatásnak a szerepét az agráriumban, hiszen mint tudjuk, méhek nélkül nincs élet.





