Az iskolakert ezen változtathat, mert személyes kapcsolatot teremt a termeléssel. A kertben ez a kapcsolat gyakran érzelmi kötődéssé alakul. „Ez az én növényem” – idézi Halbritter a gyerekek egyik jellemző reakcióját.

A pedagógusok tapasztalatai szerint a kerti munka sokszor azokat a tanulókat is bevonja, akik a tanteremben nehezebben motiválhatók. A növények gondozása során a cselekvésnek látható következménye van, a siker pedig erősítheti az önbizalmat és a felelősségérzetet.

A talajjal való kapcsolat egészségügyi szempontból sem mellékes. Halbritter felhívja a figyelmet arra, hogy a változatos növényzetű, természetesebb környezetben a talaj mikrobiális sokfélesége is nagyobb.

Az ilyen élő közeggel való érintkezés kedvezően hathat a gyermekek immunrendszerének fejlődésére, és hozzájárulhat az allergiás megbetegedések kockázatának csökkentéséhez.

Kicsiben kezdeni, rendszerben gondolkodni

Az iskolakert a fenntarthatóságra nevelés egyik gyakorlati eszköze. Halbritter, Gerhard Winkel gondolatát idézi: „A természettel való helyes bánásmódot gyakorolni kell! Ez az iskolakertek legfontosabb új feladata.” Szerinte az iskolakertben a gyerekek nemcsak konkrét módszerekkel találkoznak – például komposztálással, mulcsozással, talajvédelemmel, madárvédelemmel, újrahasználattal vagy helyi termékekkel –, hanem szemléletet is tanulnak.

Az egészséges táplálkozás szempontjából sem mellékes a saját termesztés élménye.

Halbritter szerint több kutatás is arra utal, hogy nőhet a zöldség- és gyümölcsfogyasztás, ha a gyerekek maguk termelik és gondozzák a növényeket, majd látják, hogy társaik is fogyasztják a közös munka eredményét. A saját termés más értéket kap, mint az, ami névtelenül kerül a bolti polcra.

Az iskolakertek a mezőgazdasági pályaorientációban is szerepet kaphatnak. A kerti munka mellett gyakoriak a gazdalátogatások is, amelyek közelebb hozzák a gyerekekhez az agrárium valóságát. Halbritter szerint ennek különös jelentőséget ad, hogy az egész nyugati világban öregszik a gazdatársadalom.

Ha a fiatalok nem találkoznak időben a mezőgazdasággal, mint tudást, figyelmet és felelősséget kívánó tevékenységgel, később nehezebb lesz megszólítani őket.

A szemléletformálást nagyon korán el lehet kezdeni. Halbritter szerint már bölcsődei kerti programok is működhetnek, ahol az érzékszervi fejlesztés és az élményszerzés a legfontosabb. Később a játékos, felfedező tevékenységek kerülhetnek előtérbe, középiskolás korban pedig a közösségi és rekreációs elemek – például egy iskolai kerti program vagy kerti parti – is fontosak lehetnek.

Az iskolakert hosszú távon akkor működik jól, ha nem egyszeri projektként, hanem az intézmény életébe illeszkedő rendszerként tekintenek rá.

Ehhez stabil működési feltételekre, pedagógiai beágyazottságra és szakmai hálózatokra van szükség.

A két megszólaló gondolatai végül ugyanoda vezetnek, az élelmiszer-termelés megértése személyes tapasztalattal kezdődik. Egy mag elvetésével, egy növény gondozásával, egy gazdaságlátogatással vagy az állattartás megfigyelésével. Nem az a cél, hogy mindenkiből gazda legyen, hanem az, hogy a gyerekek és családok jobban értsék, mennyi munka, tudás és figyelem áll az élelmiszer mögött.