1950-51-től kezdve Németh Márton feladatául kapta a régi magyar szőlőfajták összegyűjtését, leírását, vizsgálatát és megőrzését. Járta az országot, szenvedélyesen kereste a fajtákat, konzultált szőlőtermesztőkkel, borkészítőkkel, feltárta a fajták szinonim neveit – végül összesen 104 fajta került be a gyűjteménybe. Ennél sokkal több régi magyar fajta lehetett, de azok vélhetően végleg elvesztek már az 1950-es évekre.
Első könyvében (Borszőlőfajták határozókulcsa. Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1966) ezt írja: „Másfél évtizedes fajtagyűjtő útjaimon, barangolásaim során többször bejártam hazánk neves borvidékeit, számos bortermőhelyét. Megismertem a hegyes-kőtörmelékes szőlőtalajokon, az enyhe dombhajlatokon és a síkvidéki homokokon szőlőt művelő népünket és verejtékben fürdő munkáját.
Megpihentem egyszerűségben is ékes szőlőlugasaiban, és csodálattal szemléltem fából készült sajtóházainak furfangos pincezár-szerkezetét. Gyakran élveztem magyaros vendégszeretetét, s nemes italú borának tüzéből merítettem erőt a további búvárkodásra.”
Az összegyűjtött szőlőfajtákból aztán 12-24 tőkét telepítettek Pécsett, és Németh Márton a morfológiai leírás mellett a fajtakísérleteket is elvégezte, meghatározta az egyes fajták gazdasági értékét is (mennyit terem, tíz évjáratból hányban megbízható, milyen értékű bort ad, hogyan reagál a téli fagyokra, betegségekre stb.).
Közülük a legértékesebbnek a Furmintot, Hárslevelűt, Kéknyelűt, Kövidinkát, Izsáki sárfehéret, Budai zöldet stb. tartotta – nagyjából 14-18 olyan fajtát, amelyeket ma is jól ismerünk. A többinek a gazdasági hasznosítását problémásnak látta (pl. széles skálán reagál az évjáratra, tíz évből háromban nem ad jó bort, rosszul kötődik stb.).
„A fajták zömmel pontuszi Vitis vinifera-fajták, ismertek az alaptulajdonságaik, például a fagytűrő-képességük, betegség-ellenállásuk. Azonban klónszelekcióval nagyon sok dolgot lehetne javítani rajtuk, a termőképességüket biztosan. Ezek a fajták illeszkednek a régi fejműveléshez, kopaszműveléshez, téli takarásra alkalmasak voltak, 8-12 rügyre leválogatták őket” – mesélte Kozma Pál a 19. századi szőlőtermesztés körülményeiről.
– folytatta Kozma.
“A mai körülmények közötti újabb vizsgálatok – pl. aszálytűrés, forróságtűrés, szélsőségállóság – egyik-másik fajtánál kimutathatnak kedvező tulajdonságokat. Ugyanakkor, mint a rezisztens szőlőfajtákkal foglalkozó kutató, abban látnék perspektívát, hogy ezeknek a régi fajtáknak – megőrizve boruk egyedi karakterét – létrehozzuk a rezisztens változatait” – összegezte, hogy milyen kutatási-nemesítési területeken lehetne előrelépni, majd hozzátetti: „a régi értékek, ha megőrzésre kerülnek egy borvidéken és a terméket el is lehet adni, nagyon szép dolog”.
