Mindenhol top aktuális téma, hogy miként lehetne rövidíteni az élelmiszer-szállítási útvonalakon; most Berlinben – legalábbis egy termékcsoport, a tépősaláták esetében – sikerült olyant alkotni, amit nehéz lesz felülmúlni: alig néhány méterrel a vevők feje fölött terem az áru.
A REWE szupermarketlánc legújabb egysége a német főváros egyik déli külvárosában nyílt meg május 21-én, és ahogy az erről kiadott sajtóanyagban olvastuk, ha már belevágtak, nem aprózták el: az ország legnagyobb tetőfarmját hozták létre. Ez jól beleillik abba a körforgásos szellemiségbe, amit az áruházcsarnok-építés terén már egy ideje képvisel a vállalat.

Ami ma extravagáns, holnap norma lesz
„A REWE Green Farminggal továbbfejlesztjük Green Building-stratégiánkat, és összekapcsoljuk a körforgásos építészetet a városi élelmiszer-termesztéssel” – mondja Peter Maly, a REWE Group igazgatósági tagja. Az új szupermarket-generáció sarokeleme a fa. Ez a megújuló építőanyag egyértelmű előnyöket kínál a hagyományos megoldásokhoz képest: megkötve tárolja a szén-dioxidot, és a moduláris építésmódnak köszönhetően szétszerelhető és újrafelhasználásra előkészíthető.
Peter Maly szerint ami ma még különlegesnek tűnik, holnap norma lesz: „Az új szupermarket-generációnk most sorozatgyártásba kerül; a moduláris építésmódnak köszönhetően a tetőhasznosítást minden helyszínhez optimálisan igazíthatjuk. Már tervezünk további faszerkezetes áruházcsarnokokat Németországban.”
Nyártól szedik a salátát a tetőn
Nyártól indul az első salátaszedés a szupermarket tetejéről. Az áruházlánc saját márkás, és saját termesztésű tépősaláta-termékcsaládjában lesz fejes saláta, római saláta, lollo rosso és sötétzöld easy leaf saláta.
Az automatizált, vízkultúrás termesztésben mindössze 23 napra lesz szükség ahhoz, hogy saláta a polcra kerüljön. A látványos termesztési koncepció mögött az ECF Farmsystems áll; ez a berlini cég fogja a jövőben üzemeltetni az üvegfalú tetőfarmot. Nicolas Leschke cégalapítónak, illetve csapatának már van tapasztalata a városi környezetben megvalósított innovatív élelmiszertermelésben.
Az épület sem mindennapi
Messziről nézve a tetőn épült salátatermesztő üvegház viszi el a show-t, de nem kevésbé érdekes az épület maga sem. 72, egymásra rakott gerendákból álló oszlop alkotja a légies vásárcsarnokot, és a szerkezet nem bújik el burkolat mögé, a természetes anyagot szándékosan tervezték jól láthatóra, így meghatározza a vásárcsarnok karakterét.

A REWE már 2009-ben bevezette a „REWE Green Buildings” koncepciót, azóta több mint 350 energiatakarékos szupermarket épült fel szerte Németországban. Ezen belül volt nagy mérföldkő 2021-ben az első körforgásos szupermarket megépítése Wiesbadenben. A pilot projektből a REWE és az ACME építésziroda kidolgozta az új Green Building-generáció prototípusát, ezt láthatjuk most Berlinben, és innen indul majd sorozatgyártásba az új, változtatható tetőhasznosítású épülettípus.
Számokban
Németország legnagyobb tetőfarmjáról van szó (2 760 m²); az épület teherhordó szerkezetét pedig 1 800 m³ hazai fenyő alkotja, ami a számítások szerint 930 tonna szén-dioxid-egyenértéket tárol.
Az épület energiaellátását 100%-ban zöld áramból, hővisszanyerésből és közel 200 napelemből oldják meg; az eladótér 50%-kal alacsonyabb energiafogyasztású a kategória standardjához képest. Nyártól 900 ezer csomag salátakeverék terem a tetőn.
REWE Markt GmbH 32,4 milliárd eurós árbevételével (2025), országszerte több mint 170 ezer munkavállalójával és 3 800 áruházával a német élelmiszer-kiskereskedelem vezető vállalatai közé tartozik. A REWE Group 21 európai országban van jelen, nálunk a Penny lánc révén ismert.





