Hogyan viszonyulnak egymáshoz a fenntartható erdőgazdálkodással kapcsolatos társadalmi elvárások és a gazdasági lehetőségek?
Az erdészet és a természetvédelem nem egymás ellenfelei. A valódi kérdés az, hogyan lehet az erdőket úgy kezelni, hogy közben megőrizzük természeti értékeiket, növeljük ellenálló képességüket, biztosítsuk megújulásukat, és felelősen használjuk azt a megújuló nyersanyagot, amelyet a fa jelent. A természetközeli erdőgazdálkodás ugyanakkor komoly többletterhet ró az erdők kezelőire. Az ökológiai szempontból érzékenyebb kezelés sok esetben kisebb bevételt, nagyobb kézimunka-igényt és hosszabb megtérülési időt jelent. Miközben a társadalom egyre több elvárást fogalmaz meg az erdőkkel szemben, mint például klímavédelem, biodiverzitás-védelem, rekreáció, tájképvédelem, ezeknek az ökoszisztéma-szolgáltatásoknak a gazdasági ellentételezése még sok esetben hiányzik.
Lehet ezt forintosítani?
A szakmai becslések szerint a magyar erdők ökoszisztéma-szolgáltatásainak értéke évente 800-1000 milliárd forint nagyságrendű lehet. Az erdők megkötik a szén-dioxidot, védik a talajt, javítják a vízháztartást, csökkentik a hőhullámok hatását, rekreációs lehetőséget biztosítanak és hozzájárulnak az emberek egészségéhez. Ezek az előnyök azonban ritkán jelennek meg közvetlen gazdasági bevételként az erdőgazdálkodóknál. A klímavédelem szempontjából az erdők szerepe ma már központi kérdés.
Az Európai Unió kiemelt célja az erdők szénmegkötő képességének fenntartása és fokozása. A szakmai álláspont szerint ez hosszú távon aktív, fenntartható erdőgazdálkodással érhető el: az erdők szakszerű kezelésével, a megújulást segítő beavatkozásokkal, a tartós fatermékek előállításával és új erdők telepítésével.
Nem elég teljesen érintetlenül hagyni az erdőket a hosszú távú szénmegkötés biztosításához?
Meglepő lehet, hogy egy teljesen magára hagyott erdő nem feltétlenül marad örökké szénelnyelő. Az idősödő erdőkben a lebomlási folyamatok erősödnek, a károsítások fokozódhatnak, és bizonyos modellek szerint az erdő hosszabb távon akár szénkibocsátóvá is válhat. A fenntartható erdőgazdálkodás egyik fontos eleme ezért az, hogy a kitermelt faanyag jelentős része tartós termékekben – építőanyagként, bútorban vagy más hosszú élettartamú termékben – továbbra is megőrizze a benne tárolt szenet. A fa ráadásul számos esetben kiválthat olyan anyagokat, amelyek előállítása jóval nagyobb szén-dioxid-kibocsátással jár. A faalapú bioökonómia ezért az európai klímapolitika egyik fontos eleme lett.
Az elmúlt hetekben nagy vita alakult ki a tarvágás kérdése körül…
Valóban, a fenntarthatóságról szóló társadalmi vita egyik legtöbbet emlegetett kérdése a tarvágás. A tarvágás egyértelműen nem kívánatos mindenhol, különösen nem természetközeli, őshonos, védett erdőkben. Ezekben az állományokban törekedni kell a folyamatos erdőborításra, a természetes felújításra és a kíméletesebb erdőkezelésre. De Magyarország erdei nem egyformák. Vannak akácosok, nemes nyarasok, faültetvények, idegenhonos vagy leromlott állományok, ahol a szabályozott tarvágás nem erdőpusztítás, hanem sokszor az erdőfelújítás, az állományátalakítás vagy a tűzifaellátás egyik szükséges eszköze. Ha valaki minden erdőre, minden helyzetben egyetlen mondattal tiltaná meg a tarvágást, az elsőre környezetvédelmi lépésnek tűnhet, de a gyakorlatban akár nagyobb kárt is okozhat.
Vagyis nem az a jó kérdés, hogy legyen-e tarvágás vagy sem, hanem az, hogy hol, milyen erdőtípusban, milyen szakmai feltételekkel és milyen felújítási kötelezettséggel engedhető meg. A felelős erdőpolitika nem általános tiltásokban, hanem differenciált szabályozásban gondolkodik. Ahol természetközeli, őshonos erdőről van szó, ott indokolt lehet a szigorúbb szabályozás. Ahol viszont faültetvényről, akácosról, nemes nyarasról, inváziós fafajú vagy károsodott állományról beszélünk, ott a szabályozott tarvágás bizonyos esetekben szakmailag indokolható.
Nem gyengíti most az erdész szakma pozícióit, hogy a kormányzaton belül az erdőgazdálkodás a természetvédelem alá került?
Az erdők jövője kiemelkedő nemzeti ügy, ezért olyan szervezeti megoldással tudok azonosulni, amelyben az erdők hosszú távú fenntarthatósága, védelme és gazdasági-társadalmi szerepe egyaránt megfelelő hangsúlyt kap. A legfontosabbnak azt tartom, hogy az erdőgazdálkodás, a természetvédelem és a vadgazdálkodás összehangoltan, egy szervezeten belül, nyílt, együttműködő és a szakmai tárgyalásokon nyugvó egységet alkossanak. Ezek a területek nem szétválaszthatók. Meglátásom szerint az erdei ökoszisztéma hosszú távú fenntartásának kell meghatároznia mind a szervezeti felépítést, mind a célrendszert. Bízom benne, hogy ennek jelentőségét mindenki felismeri és elismeri, úgy a döntéshozók és a társadalom egésze egyaránt. A magyar erdők sorsa jövőbiztonsági kérdés.
