Gondot jelenthet az erős árfolyam

Fotó: Avar László
A Gabonaszövetség búzamérlege 2025. december végén 1,1 millió tonnás zárókészletet mutatott. Ez a mennyiség ebben az évben félévkor sem fog megváltozni. Így a T. aestivum búzából a teljes készletünk 6,239 millió tonna lesz, a felhasználás igénye pedig 5,278 millió tonna körül alakul. Durumbúzából 393 ezer tonna össztermést prognosztizálnak, a felhasználási igény 272 ezer tonnát tesz ki. Ha az exportot nézzük, a 2023/2024. évi szezonban 3,2 millió tonnát teljesítettünk, a 2024/2025-ös évben 2,6 millió tonnát vittünk külföldre, ebben az évben pedig kb. 1 millió tonnánál tartunk. Az ötéves átlag a havonkénti kivitelben 200 ezer tonna volt, ebben az évben eddig 144 ezer tonna.
A chicagói tőzsde ennek az évnek a második felére és jövő év első felére tonnánként 220-230 USA dollárral számol, itt a gondot a forint erős árfolyama jelenti. Párizsban 190 euróért lehetett a búza tonnáját értékesíteni májusban, amin tovább rontott a 40 eurós tonnánkénti szállítási költségünk. A pontos tőzsdei előrejelzések szerint idén szeptemberben 73 ezer, decemberben 76 ezer, májusban és szeptemberben 79 ezer forintért lehet üzleteket kötni.

Fotó: Avar László
A Hajdú Gabona Zrt. terveiről szólva az elnök-vezérigazgató bejelentette, hogy 80 ezer tonna búza őrlésével számolnak a berettyóújfalui és hajdúnánási malmukban. A hazai lisztelőállítás 8-9 százalékát mondhatják a magukénak, ami azt jelenti, hogy körülbelül 1 millió ember számára készítenek kenyérnek valót. Berettyóújfaluban idén elkészülnek azzal a beruházással, ami lehetővé teszi, hogy a liszteszsákokhoz ne kelljen kézzel hozzányúlni. A liszt ára kritikusan alacsony, nálunk kilogrammonként 0,84 USA dollár. Ezzel a 79 államot magában foglaló listának a végén vagyunk, csupán a 69. hely illet meg bennünket.
Amikor arról beszélünk, hogy a búza, liszt, kenyér összevetésben ki mennyit keres, akkor érhet bennünket meglepetés. Idehaza 1 kilogramm kenyér sütéséhez, ami mindig 1000 forint feletti áron kerül a forgalomba, nem használnak fel 100 forint értékű lisztet. Ha így nézzük, baj van az arányokkal és a jövedelem elosztásával. A legkevesebb most is a termelőknek jut, mondhatni, ezt már régen megszokták.

Fotó: Avar László
(Pepó Péter Agrotechnikai lehetőségek a búzatermesztésben aszályos feltételek között címmel tartott előadást. A témában írt cikke a Magyar Mezőgazdaság előző, 22. számában jelent meg.)



