Gacsályi József bemutatott egy sikeres tiszai mintaprojektet is, ahol a téli időszaki, gravitációs elárasztásnak köszönhetően a bevezetett víz fele helyben hasznosult, és a nyári szezonra 1-1,5 méterrel magasabb talajvíztükröt eredményezett. Bár a májusi időszakkal bezárólag a hozzánk befolyó vízkészlet több mint 5 százalékát már sikerült az ország területén tartani, a szakember szerint a hatékonyság növeléséhez elengedhetetlen a szorosabb ágazati és társadalmi összefogás.
Tájgazdálkodási szempontok
A fórumon Kóthay László, az AKVATECH Kft. ügyvezetője és az OVF Vízügyi Tudományos Tanács külső szakértője előadásában örömtelinek nevezte, hogy a szakma ma már egységes adatbázisokból dolgozik, és közös az álláspont a klímaváltozás okozta drámai trendek megítélésében. A szakértő egy szemléletes, 2050-es hipotetikus időjárás-jelentéssel – amely szinte a teljesen kiszáradt Balatonról és állandósuló 40 Celsius-fok feletti hőségnapokról szólt – figyelmeztetett a jövőbeli kockázatokra. Bemutatta, hogy a térségben a talajvíztükör esése már meghaladta a három és fél métert, a legsúlyosabb helyzetben pedig a Dél-Nyírség és a Homokhátság mellett a Tiszántúl alföldi része van. A szakember rávilágított egy alapvető területi feszültségre is:
Kóthay László kiemelt figyelmet fordított a határon túli vízgyűjtőkön zajló folyamatokra, amelyek közvetlen hatással vannak a hazai vízkészletekre. Rámutatott, hogy a szomszédos országok hatékony európai uniós forrásfelhasználása – például Romániában a gyűjtőrendszerek kiépítése és a Sebes-Körös vízgyűjtőjén zajló tározó-rekonstrukciók – azt eredményezte, hogy a Kraszna térségében 45 százalékkal, míg a Berettyó és a Sebes-Körös vonalán 15-20 százalékkal kevesebb víz érkezik át a határon. Emiatt a szakértő szerint sürgősen új, magasabb szintre kell emelni a határvízi egyeztetéseket és megállapodásokat.
A jövőbeli megoldási lehetőségek kapcsán kifejtette, hogy a folyószabályozás előtti állapotokat ma már nem lehet és nem is szabad teljes egészében visszaállítani, ám a régi térképek mankót jelentenek a legalkalmasabb vízvisszatartási területek kijelöléséhez. Kóthay László emlékeztetett a Vásárhelyi Terv Továbbfejlesztése (VTT) programra, amely eredetileg árvízvédelmi célból indult, de kezdettől fogva tartalmazott tájgazdálkodási elemeket is. Bár a múltban az árvízvédelemben és a tájgazdálkodásban érdekeltek köre nehezen talált egymásra, a megépült 12 nagyműtárgy és a rendelkezésre álló több százmillió köbméteres csúcsvíztározói kapacitás ma már kiváló infrastrukturális alapot biztosít ahhoz, hogy a rendszert a térségi vízpótlás és a tényleges vízmegtartás szolgálatába állítsák.
Szakadék a stratégiák és a megvalósítás közt
A rendezvény Vízmegtartás és fenntartható vízgazdálkodás szekciójában Baloghné Gaál Zsófia, a Magyar Mérnöki Kamara Környezetvédelmi Tagozatának elnöke a klímareziliencia szabályozási és finanszírozási hátterét mutatta be. Rámutatott, hogy a 2015-ös Párizsi Egyezmény óta az Európai Unió kőkemény szabályozással kényszeríti ki a klímaadaptációs szempontok érvényesítését. Mind a központi beruházási alapok, mind a magánszektort hitelező bankok ma már csak olyan projekteket finanszírozhatnak, amelyek bizonyítottan elősegítik a klímaváltozáshoz való alkalmazkodást. Idézte a Stern-jelentést, amely közgazdaságtani alapokon bizonyította be, hogy az adaptációba történő korai befektetés nagyságrendekkel olcsóbb, mint a későbbi károk utólagos felszámolása:
A szakember ugyanakkor komoly kritikát fogalmazott meg a hazai beruházási és engedélyezési gyakorlattal szemben, kiemelve, hogy óriási szakadék tátong a papíron létező szép stratégiák és a megvalósítás között. Tapasztalataik szerint a nagy ipari és autóipari beruházásoknál, illetve ágazati programoknál sokszor elmaradnak az időben elvégzett Stratégiai Környezeti Vizsgálatok és környezeti hatásvizsgálatok. A klíma- és rezilienciavizsgálatok az esetek többségében csak a tervezési folyamat legvégén, szinte utólagos adminisztratív kötelezettségként jelennek meg, ami komoly szakmai konfliktusokat szül. Példaként említette, hogy sok működő üzemben vagy felszíni vízkivétellel dolgozó mezőgazdasági vállalkozásnál a legalapvetőbb monitoring és mérési feltételek sem adottak, így mérőórák híján a tényleges vízkivételeket sem ismerjük pontosan, ami lehetetlenné teszi a valós fenntarthatósági stratégiák (ESG) felépítését.
Üzenetében a Mérnöki Kamara tagozati elnöke határozottan felszólalt a klímavédelem és a környezetvédelem mesterséges, intézményi szétválasztása ellen. Mint mondta, a klímaadaptáció nem önálló sziget, hanem a már évtizedek óta működő, szisztematikus környezetvédelmi intézményrendszer szerves része. A megoldást olyan integrált tervezési folyamat jelentené, ahol a mérnöki, környezetvédelmi, agrár- és pénzügyi szektorok nem egymástól elszigetelten kutatnának, hanem már a projektek legelső, ötletfázisában egy asztalhoz ülnének a hatékony és valóban reziliens megvalósítás érdekében.
