Persze jobbára csak német nyelvű, ám akkor Magyarországon még szinte mindenki beszélte a nyelvet.
1912-ben megnyílt a budapesti állatkert terráriuma, és az ott látható csillogó pikkelyű hüllők sokakat csábítottak arra, hogy hidegvérű kedvenceket gondozzanak otthonukban. A trópusi fajok beszerzése még nehézkes volt, leginkább Bécsből lehetett egy-egy egzotikus kígyóhoz vagy gyíkhoz hozzájutni. Legtöbben hazai fajokat gondoztak, beleértve az akkor még annak tekinthető seltopuzikokat (a páncélos seltopuzik (Pseudopus apodus) elsősorban Közép- és Dél-Európában fordul elő, Magyarországon viszont ma már ritkább jelenség), pávaszemes gyíkokat, ám leginkább görög és mór teknősöket. Érdekesség, hogy
1912-től már működött az Akvárium és Terrárium Egyesület, melynek egyik vezetője Temesvári Dezső volt. Egyebek mellett kígyókat tartott, ám mégis elsősorban akvarista volt, sőt az első magyar tengeri akvarista – noha voltak amazonpapagájai és egyéb egzotikus állatai is. A legkülönösebb állata egy rézuszmajom volt, aki szabadon járt-kelt az állatszobában. Történt egyszer, hogy megharapta Temesvári lányát, ezért a komisz majmot rögvest eladták egy cirkusznak. Ott azonban tragédiát okozott; idomárja nyakát a porondon harapta el…
Fotó: Kovács Zsolt
A világégés után
A második világháborút követően a hazai terrarisztika szinte lenullázódott. Csodával határos módon azonban az 1956-ban megjelent az Akvárium és Terrárium negyedéves folyóirat szakszerű cikkeket jelentetett meg a kétéltűek és hüllők gondozásról (a lap 1959-ben megszűnt, illetve más tartalommal, Búvár néven folytatódott). Ebben az időben mivel egzotikus fajok beszerzésére gyakorlatilag nem volt lehetőség, leginkább a hazai fajokat gondozták (akkor még nem álltak természetvédelem alatt), a magánszemélyek éppúgy, mint a biológia szakkörök. Egy 1959-ben megjelent cikk szerint például a Ponty utcai leánygimnázium biológiai szakkörében 16 kétéltű- és hüllőfajt tartottak.
Fotó: Kovács Zsolt
A hatvanas években változott a helyzet, az állatkereskedésekben olykor már feltűntek külhoni fajok is, persze nem nagy számban. Ekkor már lehetett az egykori Jugoszláviába, illetve Romániába utazni, így ismét nagyobb számban érkezhettek görög- és mór teknősök, különféle kígyók és gyíkok a hazai terráriumokba. 1965-ben pedig az egyik budapesti állatkereskedésbe néhány fiatal zöld leguán is került – noha ez csak kirívó eset volt. Erre az időszakra datálható a vörösfülű ékszerteknősök első példányainak behozatala is. Az ékszerteknősök később egyre kedveltebbek lettek, az évtizedek során ki tudja, hány ezer példányuk talált gazdára, mivel hamarosan az apró, alig tízforintosnyi bébiket szinte bármelyik díszállat-kereskedésben be lehetett szerezni. Igaz, az akkori keresetekhez képest nem voltak olcsók, 1977-ben például 120-130 forintba került egy példány. Egyébként az állatkereskedések hirdetéseiben egyetlen hüllőfajként az ékszerteknős szerepelt.
