Az egyre gyakoribb aszályok, a műtrágyák drágulása és a termőföldek fenntartható használatának igénye világszerte arra ösztönzi a kutatókat, hogy új termesztési megoldásokat keressenek. Ezek közé tartozik a köztes növénytermesztés is, amelynek lényege, hogy ugyanazon a területen egyszerre két vagy több növényfajt termesztenek.

Egy frissen megjelent, négy éven át tartó kutatás azt vizsgálta, milyen eredményeket hozhat, ha a szóját gyapottal, kukoricával vagy cukornáddal együtt termesztik öntözött, száraz éghajlatú területeken. A pakisztáni kísérletben a kutatók hét különböző termesztési rendszert hasonlítottak össze.

A három fő kultúrát – gyapotot, kukoricát és cukornádat – önálló állományban, valamint szójával társítva is vizsgálták, emellett a szója önálló termesztése is szerepelt az összehasonlításban.

A vizsgálatok során nemcsak a terméshozamot mérték, hanem a növények szárazanyag-termelését, a nitrogén- és foszforfelvételt, a földhasználat hatékonyságát, valamint a termesztés gazdaságosságát és munkaerő-igényét is elemezték.

Kevésbé versengenek egymással

Az eredmények alapján a főnövények terméshozama ugyan valamelyest csökkent a társításban, ezt azonban a szója termése nagyrészt ellensúlyozta. A gyapot a monokultúrában elért termésének átlagosan 80, a kukorica 74, a cukornád pedig 88 százalékát adta köztes növénytermesztésben. Eközben a szója is jelentős termést produkált, különösen a cukornáddal kialakított rendszerben. A kutatók szerint ez arra utal, hogy a különböző növények eltérő fejlődési üteme miatt kevésbé versengenek egymással a fényért, a vízért és a tápanyagokért.

Ezt az úgynevezett földhasználati egyenérték mutatóval (LER) értékelték, amely minden vizsgált társítás esetében 1 feletti értéket mutatott. Ez azt jelenti, hogy ugyanannyi termés különálló termesztéséhez nagyobb területre lett volna szükség, mint a köztes rendszerben. A legkedvezőbb eredményeket a cukornád és a szója együttes termesztése érte el.

A kutatók a tápanyag-hasznosulást is elemezték. A mérések szerint a társított állományok összességében több nitrogént és foszfort vettek fel, mint az azonos növények külön termesztve. Számításaik alapján elméletileg 20–40 százalékkal kevesebb nitrogén-, illetve 20–39 százalékkal kevesebb foszforműtrágya is elegendő lehetne hasonló termelési szint eléréséhez. Ugyanakkor hangsúlyozták, hogy ezt a gyakorlatban még nem vizsgálták, hiszen a kísérlet során minden kezelés ugyanakkora műtrágyaadagot kapott. Ezért a műtrágya-megtakarítás egyelőre számított lehetőség, amelyet további kísérleteknek kell igazolniuk.

Kedvező eredmények születtek

Gazdasági szempontból szintén kedvező eredmények születtek. Bár a köztes növénytermesztés valamivel magasabb termelési költséggel járt, a szója többlettermése miatt minden vizsgált rendszer nagyobb nettó jövedelmet biztosított, mint a hagyományos monokultúrák. A legnagyobb nyereséget a cukornád–szója társítás érte el, de a gyapot és a szója együtt termesztése is jelentős jövedelemnövekedést eredményezett. Ugyanakkor a kutatás arra is rámutatott, hogy ezek a rendszerek több kézi munkát igényelnek, ami munkaerőhiányos térségekben korlátozhatja alkalmazásukat.

A szerzők szerint a módszer különösen azokban a régiókban lehet ígéretes, ahol korlátozott a termőterület, miközben egyre nagyobb kihívást jelent a vízhiány és a termelési költségek növekedése. A szója ráadásul pillangós növényként jól illeszkedik a fenntarthatóbb növénytermesztési rendszerekbe, mivel képes a légköri nitrogén megkötésére, ami hosszabb távon hozzájárulhat a talaj termékenységének fenntartásához is.

Emellett még igazolni kell, hogy a számítások alapján várható műtrágya-megtakarítás a gyakorlatban is megvalósítható-e terméscsökkenés nélkül. Mindezek ellenére a kutatás jól mutatja, hogy a köztes növénytermesztés olyan lehetőség lehet, amely egyszerre javíthatja a termőföld kihasználását, növelheti a gazdaságok jövedelmezőségét és hozzájárulhat a mezőgazdaság fenntarthatóbb működéséhez.