Az állattenyésztéssel és növénytermesztéssel egyaránt foglalkozó vállalat vezetésében közel két évtizede dolgozik Rákóczi András vezérigazgató-helyettes, aki szerint a siker kulcsa a szakma szeretete, az emberség és a folyamatos megújulás.

Az élet ritkán folyik abban a mederben, ahogy azt az ember fiatalkorában megtervezi. Ez Rákóczi Andrással sem volt másként. Karrierjét az üzleti életben és a számok világában képzelte el, ma mégis Kelet-Magyarország agráriumának egyik meghatározó vállalkozását irányítja.

Kisvárdán nőtt fel, és ugyan anyai ágon volt kapcsolata az agráriummal – nagy­apja kertészként dolgozott –, fiatalon még korántsem volt egyértelmű, hogy egyszer a mezőgazdaságban találja meg a hiva­tását.

„Nagyapám mindig azt mondta, hogy az unokatestvéreim közül én leszek a »paraszt« a családban. Amikor tizennyolc évesen közöltem vele, hogy a közgazdasági egyetemre megyek, teljesen ledöbbent. Végül mégis neki lett igaza” – idézi fel mosolyogva.

Otthonról hozott értékek

Az egyetem után gazdasági területen helyezkedett el, és két évig a szakmájában dolgozott Kisvárdán. A mezőgazdaságba és a Tedej Zrt. kötelékébe családi kapcsolatok révén került: feleségül vette a cégcsoport tulajdonosának lányát. A családi vállalkozásba azonban nem automatikusan kapott pozíciót: „Két évig mindketten jártuk a magunk útját, aztán végül 2009-ben mégis csatlakoztam a Tedejhez mint gazdasági vezérigazgató-helyettes.”

Szakmai tudása fokozatosan bővült, ahogy egyre mélyebben bele látott a vállalat működésébe, úgy ismerte meg a növénytermesztés, az állattenyésztés és az élelmiszer-termelés összefüggéseit. Rengeteg szakmai rendezvényen vett és vesz részt, figyelte a kollégáit, kérdezett és tanult. Mára élete részévé vált a mezőgazdaság. „Az agráriumba vagy szerelmes az ember, vagy nem. Ezt nem lehet hétfőtől péntekig, nyolctól négyig csinálni. Szeretni kell a természetet, az állatokat, ezt az egész életformát. A munkához való hozzáállást ugyanakkor legalább annyira formálta a családi háttere, mint az agrárium. Édesapja többgenerációs vasutas családból származott, és saját erejéből jutott el a vezetői pozícióig. Később Kisvárda polgármestere lett, de fia szerint egész életében ugyanaz vezette: a munka iránti elkötelezettség.

„Azt láttam otthon, hogy ha valaki igazán akar valamit, és azért hajlandó tenni, akkor elérheti a céljait. Édesapám és édesanyám is ezt mutatták meg nekem.” Édesanyja pedagógusként, majd iskolaigazgatóként dolgozott, és még nyugdíjasként is folyamatosan fogad tanítványokat. A munka, a hivatás szeretetét, a kitartást és az emberekkel való törődést tehát megörökölte András, és ezt maga is igyekszik továbbadni. Talán ennek is köszönhető, hogy elsősorban nem betöltött pozícióként tekint a vezetői szerepre, hanem egy közösség, egy vállalat és egy többgenerációs értékrend továbbvitelének lehetőségeként gondol rá.