A mezőgazdaságnak és a biológiai sokféleség helyreállításának nem kell egymással szemben állnia – írja a Phys.org. A Vrije Universiteit Brussel (VUB) WILD kutatócsoportja és az UCLouvain kutatói által készített, a Biological Conservation folyóiratban megjelent új tanulmány bemutatja, hogy az agriwilding – a természetbarát mezőgazdaság egyik formája – képes sikeresen ötvözni az élelmiszer-termelést és a biodiverzitás helyreállítását.

A kutatók egy 15 éve működő agriwilding rendszert vizsgáltak a belgiumi Flandriában, és annak biodiverzitását összehasonlították hagyományosan művelt mezőgazdasági területekével, valamint közeli természetvédelmi területekével. Annak ellenére, hogy az agriwilding rendszer mindössze két hektáron terült el, rendkívül gazdag lepkeközösségnek adott otthont.

Megfelelő szakpolitikai támogatással a gazdálkodók aktívan hozzájárulhatnának a biodiverzitás helyreállításához és fenntartásához, miközben nem vonnak ki területeket a termelésből.

Nyomás alatt a mezőgazdaság és a biodiverzitás

A világ biológiai sokfélesége továbbra is riasztó ütemben csökken. Az elmúlt 50 év során a vadon élő állatpopulációk átlagos egyedszáma körülbelül 75%-kal esett vissza. Hasonló tendencia figyelhető meg Belgium flamand régiójában is: a legutóbbi felmérések szerint a poszméhfajok mintegy kétharmada mára veszélyeztetetté vált vagy eltűnt, miközben a nappali lepkék állománya évtizedek óta folyamatosan csökken.

A modern mezőgazdasági gyakorlatot széles körben a biodiverzitás csökkenésének egyik fő okozójaként tartják számon. Ez egy sürgető kérdést vet fel:

A megoldás az agriwilding lehet, de mi is ez?

Az agriwilding (agriculture – mezőgazdaság és a wilding – elvadítás szavak összemosása) olyan mezőgazdasági megközelítés, amely az élelmiszer-termelést az ökoszisztémák helyreállításával kapcsolja össze. Az éves vetésforgóra és monokultúrákra épülő gazdálkodás helyett ezek a rendszerek évelő élelmiszernövényekből, gyümölcsfákból, cserjékből, fajgazdag gyepekből, valamint kisebb tájelemekből – például tavakból és vízmegtartást szolgáló övárkokból  – álló változatos mozaikokat alakítanak ki.

Az állandó növényborítás csökkenti a talajeróziót, növeli a szénmegkötést, és elősegíti az egészséges talajélet kialakulását. Az őshonos vadon élő növények a termesztett kultúrák mellett is fennmaradhatnak, így szerkezetileg változatos tájak jönnek létre, amelyek számos növény- és állatfaj számára kedvező élőhelyet biztosítanak.