A nyitvatermők, például a fenyők vagy a ciprusok esetében pedig a dugványozás gyakran még a tapasztalt kertészek számára is komoly kihívást jelent. Bár első pillantásra úgy tűnhet, hogy ez csupán a növények eltérő igényeinek következménye, a háttérben valójában több százmillió év evolúciója és a növények eltérő regenerációs képessége áll.
Fotó: MMG archív
A pozsgások mesterei a túlélésnek
A pozsgás növények természetes élőhelyükön gyakran szélsőséges körülmények között élnek, ahol a szárazság, az állatok vagy az időjárás miatt rendszeresen letörnek hajtásrészeik. Az evolúció során ezért olyan tulajdonságokat fejlesztettek ki, amelyek lehetővé teszik, hogy egy levált hajtásból rövid idő alatt új növény fejlődjön. Hajtásaik és leveleik nagy mennyiségű vizet, tápanyagokat és élő alapszövetet tartalmaznak, így a levált rész hosszabb ideig életképes marad. A seb helyén gyorsan kialakul a kallusz, vagyis a sebzáró szövet, amelyből megfelelő körülmények között rövid idő alatt járulékos gyökerek fejlődnek.
A lombhullató cserjék is jól regenerálódnak
A lombhullató cserjék többsége szintén jó regenerációs képességgel rendelkezik, bár nem olyan mértékben, mint a pozsgások. Sok faj természetes körülmények között is vegetatív úton terjed. Egy földre hajló ág könnyen legyökeresedhet, egy letört vessző pedig nedves talajba kerülve új növénnyé fejlődhet. Ez különösen igaz az olyan fajokra, mint a fűz, a nyár vagy a ribiszke. Ennek oka, hogy a hajtások szöveteiben sok olyan sejt található, amely szükség esetén képes visszaalakulni osztódó állapotba. Ezekből a sejtekből először kallusz képződik, majd megfelelő hormonális hatásra gyökérkezdemények fejlődnek. A folyamatot nagymértékben befolyásolják a növényi hormonok, elsősorban az auxinok, amelyek serkentik a járulékos gyökerek kialakulását. Éppen ezért a kertészetekben gyakran alkalmaznak gyökereztető hormonokat, amelyek tovább növelik a siker esélyét.
