A talajdegradáció szomorú valósága
A terepbejárás egyik leglátványosabb állomása egy mély vízmosás volt.
A Zselic löszös-agyagos domboldalain a tömörödött talaj már nem képes elegendő csapadékot befogadni. A víz ezért gyorsan lefolyik, egyre mélyebb árkokat vájva a domboldalba.
A szakemberek bemutatták az úgynevezett övárkok működését is. Ezek a domboldalra merőlegesen kialakított vízvisszatartó árkok lassítják a lefolyást, csökkentik az eróziót, és lehetőséget teremtenek arra, hogy a csapadék beszivárogjon a talajba.
Az övárkok azonban önmagukban nem elegendők. Igazi hatékonyságukat akkor érik el, ha fatelepítéssel és természetes növényzettel párosulnak. A Bőszénfai Szarvasfarmon ez azonban külön kihívást jelent, hiszen a nagyvadállomány miatt a fiatal facsemetéket kerítéssel kell védeni, ami jelentősen növeli a beruházás költségeit.
A bemutatott mintaterületen két éve létesített övárok már jól szemlélteti a különbséget: a védett részen változatosabb növényzet alakult ki, a vastagabb növénytakaró pedig jelentősen javította a víz beszivárgását.
Időszakos tavak
A szakemberek egy korábban kialakított völgyzárógátas tó helyén létrehozott időszakos vizes élőhelyet is bemutatták.
Tapasztalataik szerint a korábbi tavak sok esetben feltöltődtek hordalékkal, vagy nem tudtak elegendő vizet megtartani. Ezért ma inkább olyan természetközeli megoldásokban gondolkodnak, amelyek időszakosan tartják vissza a vizet, majd lehetővé teszik annak fokozatos elszivárgását.
Ez a víz nem vész el: táplálja a talajvizet, javítja a környék mikroklímáját, párolgásával hűti a tájat, és élőhelyet biztosít számos növény- és állatfaj számára.
A humusz a vízmegtartás kulcsa
A nap végén Víg Vitália egyszerű, mégis látványos talajkísérlettel mutatta be, mekkora különbséget jelent a talaj szervesanyag-tartalma.
A bemutatón elhangzott, hogy egy gramm humusz legalább húsz gramm vizet képes megkötni, vagyis minél nagyobb mennyiségű humuszt tartalmaz a talaj, annál nagyobb mennyiségű csapadékot képes hasznosítani.
Ezt követően Nagy János a regeneratív legeltetés gyakorlati tapasztalatairól beszélt. Elmondta, hogy bár sokan fokozatos átállást javasolnak, ő tudatosan vállalta a gyors szemléletváltást. Azóta gazdálkodásában a táj természetes működésének támogatása, az állatok igényei és a talaj regenerációja határozza meg a döntéseket.
A bőszénfai szakmai nap konklúziója, hogy hosszú távú megoldást a táj egészének regenerációja, a talaj egészségének helyreállítása és az ágazatok közötti együttműködés jelentheti.
