Paradicsom mellett olajfa és cirok
Külön figyelmet fordítottak a szennyvíz sótartalmára is, amely az öntözési hasznosítás egyik legfontosabb korlátozó tényezője. Az elektromos vezetőképesség 2,09 és 8,01 dS/m között változott, átlagosan 4,06 dS/m értékkel. A víz nátrium-klorid típusú összetételű volt, amely részben már a gyárat ellátó talajvíz természetes ásványianyag-tartalmából ered, részben pedig az ipari folyamatok során tovább koncentrálódik.
A kutatók számításai szerint a 84 napos feldolgozási szezon során mintegy 490 ezer köbméter szennyvíz keletkezett. Ez a mennyiség – a termesztett növény vízigényétől függően – 98–163 hektár mezőgazdasági terület öntözésére is elegendő lehetne. A tanulmány szerint a viszonylag sótűrő kultúrák, például az olajfa, a paradicsom, a cirok, a kukorica vagy egyes takarmánynövények esetében megfelelő víz- és talajgazdálkodás mellett reális lehet a hasznosítás.
A szerzők ugyanakkor felhívják a figyelmet arra, hogy a hosszú távú alkalmazás jelentős sóterhelést okozhat. A teljes szezon alatt kijuttatható oldott só mennyisége megközelítheti az 1000 tonnát, ami kedvezőtlen vízelvezetésű talajokon fokozatos szikesedéshez, a talajszerkezet romlásához és a víz beszivárgásának csökkenéséhez vezethet. Emiatt a szennyvíz újrahasznosítása csak folyamatos talajmonitorozás, megfelelő öntözési gyakorlat és időszakos kimosató öntözések mellett képzelhető el.
Komoly infrastruktúrát igényel
A kutatás arra is rámutat, hogy a szennyvíz mennyiségének jelentős napi ingadozása miatt önmagában a keletkező vízmennyiség nem elegendő az újrahasznosítás megvalósításához. A mezőgazdasági felhasználáshoz tározókra és olyan szabályozó rendszerekre lenne szükség, amelyek kiegyenlítik a feldolgozási szezon és a növények vízigénye közötti különbségeket.
A tanulmány szerzői szerint a paradicsom-feldolgozásból származó szennyvízre nem csupán hulladékként, hanem potenciális, nem hagyományos vízforrásként érdemes tekinteni. Az kutatás ugyanakkor hangsúlyozza, hogy a biztonságos mezőgazdasági felhasználáshoz további, több termesztési szezonon át tartó szabadföldi vizsgálatokra van szükség, hogy pontosabban felmérhető legyen a talajra és a termesztett növényekre gyakorolt hosszú távú hatás.
