A nyár a színek, az illatok és az ízek évszaka is, de már jó néhány növény a terméseit érleli, például a fanyarkák savanykás ízű almácskáit már javában fogyasztják a madarak, vagy színeződni kezdenek a cseresznyeszilvák, a díszalmák, díszkörték termései. A nyár végére, ősz elejére megérő termésekkel megörvendeztető fácskák közé tartozik a pirostermésű ezüstfa (Elaeagnus umbellata) is.
A Budai Arborétum gyűjteményében számos más ezüstfaféle is látható, vannak köztük lombhullató és örökzöld, télizöld fajok, fajták egyaránt. A lombhullatók között például megismerkedhetünk a keskenylevelű ezüstfával
(Elaeagnus angustifolia) vagy a somtermésű ezüstfával (Elaeagnus multiflorus), a télen is zölden díszlők között pedig például a hibrid ezüstfa, az Elaeagnus × submacrophylla (korábbi nevén Elaeagnus × ebbingei) fajtáival.
Az ezüstfaféléket, az Elaeagnus nemzetség tagjait elsőként Joseph Pitton de Tournefort (1656–1708) francia botanikus írta le, s nevezte el. Az ógörög eredetű elaion (olaj), illetőleg elaia (olajfa), valamint az agnos (fűzfáéhoz hasonló levelű fa) szavak összetételének magyarázata, hogy az ezüstfák a mediterrán származású olajfákra (Olea europaea) emlékeztetnek a keskeny leveleikkel, valamint gömbölyded-hosszúkás terméseikkel.
A nemzetség fajai lombhullató vagy örökzöld, sokszor tövises ágrendszerű fák, cserjék, melyek szórt állású, egyszerű levelei többnyire ép szélűek, alakjuk hosszúkás, gyakran lándzsás. A fiatal hajtásokat és elsősorban a levelek fonáki oldalát csillag- és pikkelyszőrök fedik.
Hazája Afganisztán és Kelet-Ázsiában Kína északi és középső, valamint délibb területei, a Himalája vidéke, továbbá Japán és Korea. Lombhullató, 3-4 méter magasra növő, terebélyes cserje. Ágrendszere csak elszórtan tövises. Sárgásbarnás, illetve ezüstös hajtásain a 3-7 cm hosszú levelek elliptikusak vagy hosszúkás-tojásdadok, sokszor hullámos szélűek, csúcsuk lekerekített vagy röviden kihegyezett.
Fiatalon a levelek színi oldala ezüstösen pikkelyszőrös, később lekopaszodó, zöld, a fonáki oldal pedig sűrűn ezüstösen szőrös, barna pikkelyekkel. Finoman, erősen illatos, sárgásfehér, hosszú kocsányú virágai május–júniusban nyílnak, jó mézelők, a méhek s más rovarok gyakran látogatják.
A növény nyár végén, ősz elején a legmutatósabb, amikorra kifejlődnek a 4-8 mm átmérőjű, gömbölyded, lédús csontártermései. Színük kezdetben ezüstösen barna, később éretten vöröslő, s látványosan, dúsan borítják be a növényt. A vitaminokban, flavonoidokban, sőt likopinban, ásványi anyagokban gazdag, savanykás ízű termések finomak, nyersen és feldolgozva is fogyaszthatók, ízletes lekvár vagy dzsem, szörp is készíthető belőlük.
A pirostermésű ezüstfa hazánk kontinentális klímaadottságai mellett is jól fejlődik, szoliterként vagy csoportosan is szép dísze lehet a kerteknek, parkoknak. Jó tűrőképességű, teljesen télálló, a nagyobb hidegeket is elviselő faj. Napos fekvésbe, közepes vízellátottságú, humuszos talajba telepítsük. Fontos tudni, hogy savanyú kémhatású talajt igényel. Érdekesség, hogy a pillangósvirágú növényekhez hasonlóan a gyökérzete nitrogénmegkötő képességű.
Könnyen szaporítható magvetéssel. Az ősz elejére, közepére megérő terméseket még a madarak előtt gyűjtsük be, s vízben áztatást követően a terméshúsból nyomkodjuk ki, mossuk ki a magokat. Az azonnali rétegzés, azaz a magok nyirkos homok közé keverése, s hűvösen tartása meggyorsíthatja a kelést, de hűtőszekrény aljában is „teleltethetjük” a magokat.
Kora tavasszal sor kerülhet a magvetésre. A magokat szórjuk normál kerti talajjal megtöltött cserepek vagy szaporítótálcák, ládák közegének a tetejére, majd takarjuk be mintegy 1 cm vastagon, s gondoskodjunk róla, hogy a közeg ne száradjon ki. A kikelő növénykék némi takarás mellett már az első telet is a szabadban tölthetik. A magokat azonban végleges helyükre, a kertbe is vethetjük.
Top 20 szárazságtűrő gyümölcstermő – Magyar Mezőgazdaság
Top 100 klímaálló, víztakarékos növény – Magyar Mezőgazdaság
