0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2026. szeptember 21.

A puttonytól a szüretelőgépig – a szüret változó világa

A szüret egykor nemcsak a szőlő betakarítását jelentette: közös munka, ünnep, mulatság és számos hagyomány kapcsolódott hozzá. Bár a munka sokat változott, a szüret lezártát ma is szívesen megünnepeljük.

Közös munka és jeles nap

A szüret a hagyományos paraszti gazdálkodásban különleges helyet foglalt el. Míg a szőlőművelés több munkafolyamata elsősorban családi vagy egyéni feladat volt, a szüret kifejezetten társasmunka volt. A kisebb gazdaságokban rokonok, szomszédok és ismerősök segítették egymást, a munka pedig étellel, itallal és később mulatsággal egészült ki. A városi szőlősgazdaságokban inkább bérmunkások, a földesúri szőlőkben pedig a 19. század közepéig jelentős részben robotolók végezték a munkát.

A 18–19. században több vidéken meghatározott jeles naphoz igazodtak: az Alföldön például Szent Mihály napja, szeptember 29., a Dunántúl egyes részein Teréz napja, október 15., Tokaj-Hegyalján pedig Simon-Júdás napja, október 28. jelölte a szüret kezdetét. A pontos időpont természetesen a helyi adottságoktól és a szőlő érésétől is függött.

1919. A munkából minden korosztály kivette a részét. (fotó: Fortepan/Fortepan)

A 16–17. században egyes helyeken még a törvénykezést is szüneteltették erre az időszakra. A szőlő betakarítása tehát nem egyszerűen mezőgazdasági munka volt, hanem a közösség életének kiemelt eseménye.
A végzéshez ünnep is járt

A munkának megvolt a maga rituális lezárása is.

A szüret utolsó napjához kapcsolódott többek között a szüreti koszorú elkészítése, az uraság megkötözése és köszöntése, a legjobb szedők megajándékozása, majd a végzéstánc és a mulatság. A szokások vidékenként jelentősen eltértek, és különböző korú hagyományok rétegződtek egymásra.

A szüreti felvonulások mai formája sem ősi változatlan hagyomány. A 19–20. század fordulóján a felvonulásokat miniszteri rendelettel is szabályozták, és az uradalmi szőlőmunkások korábbi ünneplési gyakorlata szolgált mintául. Így alakultak ki azok az országszerte ismert elemek, amelyek ma is sok szüreti rendezvényen megjelennek.

1965. Badacsonytomaj, szüreti játékok (Fotó: Fortepan/Bauer Sándor)
Forrás: magyarmezogazdasag.hu